Egy “nigériai ország” függetlenségi küzdelme, amely úgy ért véget, hogy Nigéria halálra éheztette a lakosokat! ( Biafra pénztörténete )

A Biafra Köztársaság egy rövid életű, szakadár nigériai állam volt, amely 1967. május 30-án alakult meg, amikor Nigéria délkeleti, főként az igbo etnikum által lakott régiója kinyilvánította függetlenségét. A nigériai polgárháború ( 1967–1970 ) során elszenvedett vereség után 1970. január 15-én Biafrát visszacsatolták Nigériához.

Polgárháború Nigériában ( 1967-1970 )

Nigéria a brit gyarmati uralom alatt eltöltött évtizedek során mély etnikai megosztottsággal küzdött, ami az ország 1960. október 1-jei függetlenné válása után csak tovább súlyosbodott. Az 1966. január 15-i igbo katonai puccsot, amelyet az igbo vezetők Nigéria megmentésére tett kísérletként hirdettek meg, a hausza-fulani és a joruba népesség gyanakvással fogadta. Az új vezető, Johnson Thomas Umunnakwe Aguiyi-Ironsi tábornok hatalomra kerülését követően kormánya korrupcióval, nepotizmussal és etnikai elfogultsággal terheltnek bizonyult, ami csak fokozta az ellene irányuló bizalmatlanságot. A hausza-fulani és joruba vezetők összefogtak az igbo dominancia ellen, és 1966. július 29-én puccsal megdöntötték Ironsi rezsimjét, helyére pedig Yakubu Gowon tábornokot, egy hausza-fulani vezetőt állítottak. Nem sokkal később erőszakos etnikai tisztogatások kezdődtek az északi hausza-fulani területeken élő igbo lakosság ellen. Az 1966. szeptember és október között zajló vérengzések során körülbelül 10 000 igbót öltek meg, több ezret megsebesítettek, és közel kétmillióan váltak menekültté saját hazájukban. Az igbo nép kérései, hogy igazságot szolgáltassanak nekik, süket fülekre találtak Gowon kormányában, ami meggyőzte az igbo vezetőket arról, hogy népük biztonságát csak a keleti területek garantálhatják. Az önállóság melletti igényeket Chukwuemeka Odumegwu Ojukwu tábornok, egy befolyásos igbo politikus és katonai vezető karizmatikus személyisége erősítette.

Éhező nő, Biafra blokádja alatt, a nigériai-biafrai háborús övezet közelében, az 1960-as évek végén. ( A kép forrása: Közegészségügyi Képtár ( PHIL ), 6874. kép )

A feszültségek 1967 elején gyorsan elérték tetőpontjukat. Május 30-án Ojukwu kikiáltotta a Biafra Köztársaságot. Gowon kormánya azonnali katonai támadást indított az új állam ellen, és a szövetségi csapatok teljesen körbezárták Biafrát. A légitámadások és tüzérségi bombázások nemcsak a biafrai katonák, hanem a civil lakosság körében is hatalmas veszteségeket okoztak. A nigériai haditengerészet tengeri blokádot létesített, amely megakadályozta az élelmiszer, orvosi ellátmányok és fegyverek bejuttatását, tovább súlyosbítva a katonák és civilek szenvedéseit. A nigériai kormány 1969. június 30-án meghozott döntése, amely megtiltotta a Vöröskereszt segélyszállítmányainak beengedését, végképp katasztrofális következményekkel járt. A tengeri blokád következtében Biafrában naponta 3–5 ezer ember halt éhen, és a háború végére több százezren vesztették életüket. Biafra diplomáciai szempontból sohasem érte el a várt sikert. Csak Haiti, valamint négy afrikai ország – Gabon, Elefántcsontpart, Tanzánia és Zambia – ismerte el hivatalosan, bár informálisan Franciaország, Izrael, Portugália, Rhodesia ( a mai Zimbabwe ) és Dél-Afrika is támogatta az ügyet, részben azért, mert a biafraiak túlnyomórészt katolikusok voltak. A Vatikán is szimpatizált velük. A forráshiány és a nemzetközi támogatás hiánya ellenére Biafra nem volt hajlandó megadni magát a nigériai katonai túlerővel szemben. Azonban a nigériai hadsereg fokozatosan elfoglalta a biafrai területeket, és 1970. január 15-én, amikor Chukwuemeka Odumegwu Ojukwu katonai parancsnok Elefántcsontpartra menekült, Biafra kénytelen volt megadni magát. A biafrai konfliktus az egyik legpusztítóbb esemény volt Afrika 20. századi történetében, és a háború hatásai ma is érezhetők Nigéria etnikai és politikai feszültségeiben.

A mindössze 3 évig független Biafra, a Biafran font

A függetlenség kikiáltását követően az új köztársaság egyik elsődleges célja az új állam infrastrukturális alapjainak megteremtése volt. Lényegében a köztársaság működtetéséhez szükséges legtöbb intézmény már létezett, mivel a nigériai kormány keleti régiójának adminisztrációjához tartoztak. Így csupán az irányítási vonalat kellett módosítani, hogy az intézmények közvetlenül Biafra katonai kormányzójának, és ne a nigériai kormány illetékes miniszterének jelentsenek. A függetlenség kikiáltása után azonnal végrehajtott változtatások során a hadsereg, a közigazgatás és a jogrendszer irányítását az új kormány alá rendelték. A köztársasági kormány egyik elsőként létrehozott intézménye a Biafra Bank volt, amelyet az 1967-es „3. számú rendelet” ( más néven az „1967-es Biafra Bankról szóló rendelet” ) alapján hoztak létre. Ez a bank kulcsszerepet játszott a Biafra Köztársaság pénzügyi és gazdasági rendszerének kialakításában, és biztosította az önálló állami működés pénzügyi alapjait. Az intézmény feladatai közé tartozott a helyi valuta kibocsátása, a költségvetési finanszírozás és az új köztársaság gazdasági stabilitásának elősegítése. Így született meg a Biafran font, a szakadár Biafra Köztársaság pénzneme. A Biafra Köztársaság által kibocsátott pénzérmék és bankjegyek a polgárháború alatt ( 1967–1970 ) váltak híressé, mint a függetlenedési törekvések egyik szimbolikus eleme. 1968. január 27-én Biafran elnöke, C. Odumegwu Ojukwu kijelentette:  “Kedves Honfitársaim! Örömmel jelentem be, hogy ma aláírtam egy rendeletet, amely bevezeti a biafrai bankjegyeket, amelyek a Biafra Köztársaság egész területén törvényes fizetőeszközként szolgálnak. Ugyanezen rendelettel a nigériai bankjegyek megszűnnek törvényes fizetőeszközként Biafrában. Új pénzjegyeinket, valamint új bélyegeinket 1968. január 29-én bocsátjuk ki a nyilvánosság számára.”  Az ország hivatalos fizetőeszköze, a biafrai font, több címletben került forgalomba: A bankjegyek egyedi grafikákat és nemzeti szimbólumokat tartalmaztak, amelyek a biafrai kultúrát és gazdaságot hangsúlyozták. Az érmék és bankjegyek szimbolikusan támogatták az ország független identitását, azonban a háború végével megszűntek hivatalos pénznemként funkcionálni. Ma numizmatikai értékük jelentős, különösen a gyűjtők körében.

Biafra, 1 font, 1968 ( A kép forrása: numista.com )

A Bank of Biafra által kibocsátott összes bankjegy dátum nélküli, bár a kibocsátás dátuma ismert. Minden bankjegyen Sylvester Ugoh bankelnök és William Uzoaga igazgató aláírása szerepel. Egy évvel az első bankjegy kibocsátás után, 1969-ben, érméket is kezdtek verni, amelyek az alábbi címletekben kerültek “forgalomba”.

Illetve készült még 6 különböző gyűjtői érme is, amely a függetlenséget “ünnepelte. Jellemzően aranyból, egy példány ( az alábbi ) pedig ezüstből.

Biafra koronája ( Crown ) KM# 5, 1969-es kibocsátás, ritka érme. Az aukciós eredmények alapján az alábbi árveréseken szerepelt különböző minősítésekkel: Stack’s Bowers Galleries, 8-24, MS-61 minősítéssel: 8,000 USD, Attica Auctions, 6. aukció, AU-58 minősítéssel: 4,200 USD,nStephen Album Rare Coins, 49. aukció, 6-24, MS-63 minősítéssel: 8,000 USD, Stack’s Bowers & Ponterio, NYINC aukció, 1-19, AU58 minősítéssel: 7,000 USD, Stephen Album Rare Coins, 32. aukció, 9-18, AU58 minősítéssel: 4,750 USD, Heritage Auctions, ANA 3066-os aukció, 8-18, MS65 minősítéssel: 13,000 USD, Stephen Album Rare Coins, 18. aukció, 1-14, AU50 minősítéssel: 13,000 USD Ez az érme különösen ritkának számít, mivel Biafra rövid fennállása alatt ( 1967-1970 ) kibocsátott pénznemek nagy része ma már gyűjtői ritkaságnak minősül. Az érme értékét a ritkaságán kívül az állapota és az aukciós verseny is jelentősen befolyásolja. ( A kép forrása: ngccoin.com )

Érdekesség:  Amikor Biafra kikiáltotta függetlenségét, jelentős hiányt szenvedett a háború megvívásához szükséges eszközökből. Fegyvereket sürgősen kellett beszerezni, amihez természetesen pénzre volt szükség. A Biafrai Köztársaság különféle és kreatív módokon próbált külföldi devizát szerezni. Az ország lakói helyi és külföldi megtakarításaikat ajánlották fel a kormánynak, hogy fegyvereket vásárolhassanak, később pedig aranyat és ékszereket adományoztak a háborús erőfeszítések támogatására. Emellett külföldi forrásokból is próbáltak pénzt szerezni, például háborús kötvények kibocsátásával, amelyeket külföldi befektetők számára kínáltak fel. Ezen kötvények néhány példánya fennmaradt, de nem világos, hogy mennyi ilyen kötvényt adtak el ténylegesen. Felmerült, hogy Biafra hatmillió font előleget kapott ásványi jogok ígéretéért cserébe, de ezt sokan nigériai propagandának tartották. A háború idején nemzetközi segélyszervezetek élelmiszert és gyógyszereket szállítottak az országba, de a nigériai kormány állítása szerint Biafra leszállási díjat követelt tőlük a kifutópályák használatáért. A legjelentősebb bevételi forrás azonban a nigériai valuták átváltása volt. A szecessziókor nagy mennyiségű nigériai font került a biafraiak birtokába, amelyeket Európában devizára próbáltak váltani. A nigériai kormány hamarosan rendeletet adott ki, amely megtiltotta az 1967. augusztus 21. után exportált nigériai bankjegyek beváltását. Ezt követte az új nigériai bankjegyek bevezetése, amelynek célja az volt, hogy a biafraiak által birtokolt régi bankjegyek értéktelenné váljanak. A háború során több incidens is történt, amikor nagy mennyiségű nigériai bankjegyet próbáltak illegálisan átszállítani Európából Afrikába. Egyes jelentések szerint például 20 tonna bankjegyet szállítottak Svájcba, de csak egy részét engedték kirakodni. Más források szerint több millió font értékű bankjegyet foglaltak le különböző afrikai országokban. Ezek az események jól tükrözik, hogy a biafrai kormány milyen sokféle és kreatív módszerrel próbált pénzt szerezni a háborús erőfeszítések finanszírozására, miközben Nigéria aktívan akadályozta ezeket a próbálkozásokat.

Felhasznált források:

blackpast.org,  Republic of Biafra ( 1967-1970 )

bafraland.com, Biafra Currency