Hirdetés


Legfrissebb bejegyzések


Egy monetáris rendszer, ahol hatalmas kövekkel fizettek, de sok esetben mégis fejlettebbnek tekinthetjük, mint a mostaniakat!


A bejegyzés becsült olvasási ideje 7 perc

A premonetáris valuta sorozat részeként fogok most bemutatni, egy igazán különleges “pénzt”. Amikor azt hinnéd, hogy már nem tud meglepni téged a monetáris múlt története, akkor tévedsz. Azt hogy mi a pénz, nagyon részletesen, külön cikkben, még nem tárgyaltuk, de egy-egy mondat erejéig már érintettük. Nos az alább bemutatott, úgynevezett Jap pénz ( Yap ), kőpénz ( rai kő ( Yapese : raay ),  vagy fei kő ), akár milyen hihetetlen is, tökéletesen megfelel a pénz modern definíciójának, sőt még a számlapénz, vagy elektronikus pénz fogalmának is. Nézzük meg, hogy egy hatalmas kődarabot, hogyan lehet “elutalni” az egyik faluból, a másikba. 🙂

Van egy Yap nevű apró sziget a Csendes-óceánon. A sziget Mikronéziai Szövetségi Államok részét képezi, a Karoline szigetcsoporthoz tartozik, rendelkezik repülőtérrel, lakossága jelenleg kb. 11 ezer fő. Többnyire dombos, sűrű növényzettel rendelkezik. Szárazföldi határa nincs egy országgal sem, de viszonylag közel van hozzá Palau, Guam és az Észak Mariana-szigetek. A szigeten a hivatalos nyelv, a “yapi”, egy ősi nyelv, ezt beszélik a legtöbben, mivel a lakosság túlnyomó része őslakó.

A sziget csodásan szép helyen található, különleges turista célpont. A szépségén kívül, a legfőbb nevezetessége, amiről még híres, az a óriási kerek kőpénzek. A közgazdászok gyakran említik  példaként a pénz bemutatására, mivel ezek a hatalmas kövek, úgy válhattak pénzé, hogy az azokat használó társadalom egyszerűen fogalmazva, elfogadta azt pénznek, és ezt közösen gondolták így. Mindaddig amíg ezt a többség így fogadja el, addig marad egy adott pénz, pénz. Ez úgy általában is a premonetáris valuták jellemzője is, de amiért a mostani történetünk még ezen is túl megy az az, hogy ezeket a gyakran 4000 kg súlyú, kőpénzeket, nem kellett fizikálisan magadnál tudnod, hisz ez gyakorlatban lehetetlen is lett volna, a közösség mégis az adott ember tulajdonának tekintette. De erről majd később egy kicsit bővebben.

Hogyan is néztek ki ezek a kövek? 

A kövek formája kerek volt. Hívhatjuk kőkeréknek is. A kerek forma közepén egy lyuk volt található, tulajdonképpen úgy nézett ki mint egy fánk, vagy malomkerék. A hatalmas méretű példányoktól eltérően, azért a legtöbb kőkerék átmérője  3,5 cm től indult, azonban a legnagyobbak akár 4 méteresek is lehettek. A köveket a körülbelül 260 mérföldre lévő Palauból bányászták, de érkeztek Guamból is. A köveket csak akkor fogadták el  pénzként , ha finom, fehér, tömör mészkőből készültek. A kövek közepén található lyuk mérete az átmérőhöz arányosan változott. A kisebb méretűek mozgatását a lyukon átdugott rudakkal oldották meg. A nagyobbakat tulajdonképpen nem mozgatták.

Mitől lettek értékesek?

Mivel ezeket a kőkerekeket általában másik szigetről hozták, az ottani bányákból, a “beszerzésük” igen veszélyes és nehéz volt. Gyakran kellet harcolni értük, más ellenséges helyi szigetlakókkal, vagy komoly tárgyalásokat folytatni a helyi vezetőkkel, a “bányászati engedély” megszerzéséért. Illetve az akkoriban még gyengébb szerkezetű hajókkal a viharokban, az erősen hullámzó óceánon nehézkes, és kockázatos volt a szállításuk. Ilyen formán relatíve kevés darab létezett belőlük, ezért szűkössége, valamint a megszerzésükhöz szükséges erőfeszítések és veszélyek értékessé tették őket a yapesek számára.

A Yap-kövek szállítása tutajokon, korabeli ábrázolás

Érdekesség: 1874-ben az ír amerikai tengerészkapitánynak, David O’Keefe-nek támadt  az az ötlete, hogy a szigetre hoz néhány hatalmas yap követ. Európai hajókkal, és bizonyos technikákkal ezt könnyebben meg tudta tenni. Ezeket a köveket hívják  O’Keefe köveknek. Ezek a kövek általában nagyobbak mint a sziget többi ősi kőpénze. Nos egy ideig működött az ötlet,  tengeri uborkára ( tengeri állat ) és koprára ( szárított kókuszmag ) cserélte a köveket, azonban idővel elértéktelenedtek az O’Keefe kövek, mert sok lett belőlük, beszerzésük nem volt már túl nehéz. Ugye milyen érdekes? Minden ami ezen a kis szigeten történt, valóban bemutatja, egy szinte teljes monetáris valutarendszer kialakulását, működését, és bukását. Egyébként ezt a történetet mesélte el a az 1954-es Őfelsége O’Keefe című amerikai kalandfilm, Burt Lancaster-el a  főszerepben.

Hogyan forogtak, hogyan cseréltek gazdát, hogyan fizettek velük?

Egy idő után konkrétan megszámlálható mennyiségű kőkerék volt megtalálható a szigeten, és azok mennyisége már nem nagyon változott. Vagyis monetáris szempontból a pénzkészlet rögzítetté vált. A szigetlakók tudták melyik kő, kinek a tulajdona. Annak nem volt jelentősége, hogy az adott kő éppen merre található a szigeten. Hatalmas méretük és súlyuk miatt, sok esetben akár 10-20 évig nem is mozdították el őket. ( a legnagyobbak szállításához 20 felnőtt férfira volt szükség ). Értékük általában a  méretükhöz képest, arányosan változott. De ez is annak közös elfogadása alapján működött.

Feltételezhetően a tulajdonos család képviselői láthatóak a család Yap-kövével, Egy korabeli fénykép, ( ???? ismeretlen évből ) 

A tulajdonjoghoz elég volt annak elismerése. Fizikálisan nem kellet birtokolni, és mozgatni sem. Volt, hogy a tulajdonos soha életében nem látta a yap követ, amit birtokolt, csak tudta, hogy van, és hogy hol van, és ezt mindenki más is tudta. Amennyiben egy üzlet megköttetett, mondjuk a falu mellett, az útszélén található kőkerékre, yap-re, onnantól az más tulajdonába került, és ezt mindenki tudta, és elfogadta. Ezeket a sok esetben hatalmas kőköveket, ellopni sem lehetett. Vagyis nem volt szükség a modern monetáris rendszerben “nélkülözhetetlen” bankokra, a vagyon tárolására, őrzésére. Ha pedig valaki mégis “ellopott” egy yap-követ ( mozgatható súlyút ), semmit sem tudott kezdeni vele, hisz minden egyes egyedi kőröl tudták, hogy kié, vagyis senki sem fogadta volna el fizetés képen. A yap monetáris rendszer logikája odáig ment, hogy tudunk olyan esetről, amikor a szállítás közben óceánba esett kőkerék, továbbra is értéket képviselt, és monetáris rendszer része maradt. Mégpedig úgy, hogy a tutajt vontató hajó fedélzetén mindenki tanúskodott a kő méretéről és minőségéről, és arról hogy a kő a tulajdonosok hibáján kívül veszett el, ezért Yap lakói egyetértettek abban, hogy az elveszett kő továbbra is a családé és piaci értéke sértetlen maradt. Ezért a család továbbra is élvezte ennek a kőnek a vásárlóerejét, mintha a saját birtokukon feküdne, olyannyira, hogy a több 100 évig az óceán fenekén fekvő kőkerék generációkon keresztül a család vagyonát képezte.

Hirdetés


A képen egy yap szigeteki falu utcája látható, ahol a yap-kövek mellet mennek el az emberek. Egy korabeli fénykép, ( ???? ismeretlen évből )

A tulajdon és az azzal való fizetés pedig, ilyen formán a mai elektronikus utaláshoz hasonlítható. Amennyiben mondjuk a villanyszámládat utalással fizeted ki, mi is történik? Valamennyi “szám”  ( kőkerék tulajdonjoga ) eltűnik a számládról, és átkerül az áramszolgáltató számlájára. Innentől a fenti példát alapul véve, az óceán fenekén fekvő kőpénz ( amennyiben az egyenértékű volt az érte kapott szolgáltatással, áruval ), az áramszolgáltatóé, aki cserébe neked áramot ( más csere alap ) adott.

A képen egy turista látható, egy feltételezhetően, használati korában, nagyon nagy vagyont érő Yap-kövel, napjainkban

Érdekesség: A tizenhetedik századtól 1899-ig Yap-sziget egy spanyol gyarmat volt a Fülöp-szigetek főkormányzásán belül. Az Egyesült Államok elleni 1898-as vereség, majd a Fülöp-szigetek elvesztése után Spanyolország eladta ezeket a szigeteket ( Karolina-szigetek ) és a többi kisebb csendes-óceáni birtokát Németországnak. A német kormány szerette volna ha a helyiek felújítják az utakat, alkalmassá teszik őket modern járművek számára is használhatóvá. Nos ez a helyieket nem igazán érdekelte. Nekik jók voltak az utak úgy is, és igazán sosem értették és fogadták el, hogy a szigetüket “eladják, és megveszik”. A német kormány látta, hogy ez nem fog összejönni, és módot keresett a helyiek megbírságolásra, vagyis egyfajta “zsarolást” talált ki. A kőkerekek mozgatása, eltávolítása aránytalanul nehéz lett volna, illetve a szigeteken kívül értéktelennek számítottak. Vagyis azok “lefoglalása” ilyen formában ( elszállítva ) teljesen értelmetlen lett volna. Azonban mást találtak ki. A német kormány küldött néhány hivatalnokot, akik körbejárták a szigetet, és a legértékesebb kövekre fekete keresztet festettek, jelezve a német kormány követelését. Az ötlet bevált. A helyiek megijedtek, nekiláttak, és felújították az utakat. Egy adott pillanatban pedig, a német kormány visszaküldte a hivatalnokokat, akik eltávolították a fekete kereszteket a kövekről. Ez akkor történt meg, amikor a német kormány már egyenértékűnek tekintette az elvégzett munkát, a megjelölt kövek értékével. A helyik ezután nagy ünnepséget tartottak, örülve annak, hogy a kövek újra az ő tulajdonukat képezik. Miután az utak készen voltak, a Yap-sziget jelentős német haditengerészeti kommunikációs központtá vált, a huszadik század elején egészen az első világháborúig, és a kábeltelegráfia fontos nemzetközi csomópontja volt.

Német-Hollandia Távirati Társaság Kerületi Iroda és Kábelállomás, Yap. CS Stephan. Ezt az 1908. július 2-i keltezésű kártyát küldték a német Atlantic Telegraph Company Kábelállomás munkatársának Vigo-ba, Spanyolországba. Így maradt fenn, igazi ritkaság. A kép nyilvánosan elérhető az Atlantic-Cable.com webhelyen .

Yap szigetén ennek a  “primitív pénznek” az értéke a lakóinak hitétől függött. A hit alapján történő pénz elfogadásának gondolata nevetségesnek tűnhet az aranystandard modern hívei számára, és lehet a papírpénz-rendszer elfogadóinak is. Azonban ha jobban belegondolsz, a papírpénz elfogadása modern gazdaságainkban, amelyektől megfosztották az aranystandard biztosítékát ( a mögötte található fizika arany ), szintén megköveteli, hogy az emberek higgyenek abban, hogy a kormány nem fogja rosszul kezelni a pénzkínálatot, ami az infláció miatt veszíthet értékéből. Vagyis ez is pusztán egyfajta hiten alapul. A közös hiten, mint a kőpénzek esetén. A Yap szigetek monetáris rendszere mégis inkább az aranystandard rendszerhez hasonlítható, annyi különbséggel, hogy a sziget lakok hite szerint, az arany, vagy például az ezüst értéktelen, számukra nem cserealap, szemben a sok száz, vagy ezer kg-os kőkövekkel 🙂 Ha mondjuk pár mondat erejéig szójátékba kezdünk, alkothatunk egy új szót is, és a Yap szigeteken található monetáris rendszert hívhatnák akár kőkerékstandard-nak, feikőstandard-nak, vagy csak simán kőpénzstandard-nak is, és így tovább 🙂

Érdekesség: A szigeten még további egyéb  premonetáris  valuta volt használatban. A  ” Mmbul “, amely egy hosszúságú láva-láva , az ágyékkötőkhöz használt ruha, a bétel-dió ( aracea dió ), a „ Gau ” vagy „ Gaw ”, egy kagylóból álló nyaklánc, vagy elfogadott volt az egy csészényi szirup is, végül: a ” Reng” a kurkumából készült golyóvá formált massza.

A kőpénzekkel való kereskedelem végül a 20. század elején állt le, a térség spanyol és német érdekeltségei közötti kereskedelmi viták miatt. A kőbányákat bezárták, a kőpénzek lassan feledésbe merültek. A II. világháború idején a japán birodalmi erők átvették a szigetek irányítását. A japán adminisztráció 13000 yap-követ számolt össze. A kövek nagy részét pedig építkezésre vagy horgonyként használták fel. Manapság már modern pénzrendszer működik a szigeteken, azonban a helyiek továbbra is hagyományos módon cserélik egymás között a köveket. A yap csere egy nemzeti szimbólummá vált, egyfajta hagyománnyá, amit a helyiek nem akarnak elfeledni, tisztelegve az őseik előtt.

További érdekességeket találhatsz a témában, itt: https://brewminate.com/hard-currency-stone-money-of-the-yap-islands/, vagy http://blogs.mhs.ox.ac.uk/innovatingincombat/yap-island-german-cable-telegraphy-world-war-one/

Hirdetés


Van véleményed? Valamit javítanál a cikkben? Vagy csak hozzászólnál?