Egy legendásan gazdag birodalom, ahol Vámbéry Ármin, magyar keletkutató álruhában – dervisnek öltözve – saját szemével látta az aranyfolyót, amit végül az oroszok erőszakkal elhódítottak, majd az utolsó bukharai emír kincseit Moszkvába vitték!

Az ősi Bukhara ( Buhara ), mint a keleti világ egyik igazi gyöngyszeme ( Üzbegisztán hetedik legnagyobb városa 2020-ban ), számtalan titkot és legendát rejt magában, amelyek egyedülálló kultúrájához, a civilizációk és korszakok váltakozásához kötődnek. A Zarafshan-völgyben fekvő város nemcsak a történészek és tudósok érdeklődésének középpontjában állt évszázadokon át, hanem a hódítók és hadvezérek figyelmét is felkeltette – mindazokét, akik hallottak az itt rejtőző mesés gazdagságról.

A térség legfontosabb jövedelmi forrása az arany volt, amelyet már a Kr. e. 4. századtól, az ókori Baktria idején is bányásztak. Az aranybányászatnak köszönhetően Bukhara az egyik leggazdagabb régióvá vált a Selyemút mentén. A 16. században, a Sejbanidák uralma alatt kezdték meg saját aranypénzeik, az úgynevezett „Tilla” ( bukharai asrafih ) verését, amelyek gyorsan kiszorították az arab dinárokat a helyi forgalomból. Ezeket a bukharai aranypénzeket széles körben használták a kereskedők Oroszországgal, Perzsiával és Kínával folytatott üzleteik során is.

Közép-Ázsia, Bukhara – arany „Tilla” érme, iszlám időszámítás szerint 1287 ( 1870/71 selye) ( A kép forrása: katzauction.com )

A 19. század közepén a híres magyar orientalista ( keletkutató ) és utazó, Vámbéry Ármin álruhában – dervisnek öltözve – egy teljes évet töltött Bukharában. 1872-ben megjelent műve, a Bukhara története, máig felbecsülhetetlen értékű forrás. Vámbéry szenzációs cikkeket közölt Európa legnagyobb napilapjaiban Bukhara aranyáról. A brit közönségnek beszámolt a titokzatos Zarafshan-folyóról ( Amu Darya ) ( “Arany-folyó” ), ( perzsául „aranyszóró”-t jelent ) amelyből – állítása szerint – a helyiek naponta akár fél kilónyi aranyat is kinyertek. Vámbéry publikációi nem független híradások voltak, hanem az angol politikai elit megrendelésére készültek, akik Oroszország közép-ázsiai térnyerését kívánták ellensúlyozni. 1878-ban az ő kezdeményezésére Bukhara részt vett a bécsi világkiállításon is, ahol bemutatták a város aranytárgyait, amelyek lenyűgözték az európaiakat. Az újságok lelkesen számoltak be arról, hogy a “Zar-ofshon”, vagyis az „aranyfolyam” az Emírség területén folyik, gazdagságot hozva lakóinak. Bukhara ekkor vált igazán ismertté Európában, és célpontjává sok kalandornak és tudósnak. Korábban, még I. Péter orosz cár is érdeklődött Bukhara kincsei iránt, mikor a svédekkel vívott háborúja költségeihez keresett forrást. Expedíciókat küldött Bukharába és Hívába – de mind sikertelenül végződtek. A 19. század végén Oroszország elfoglalta Közép-Ázsiát, s ezzel határai egészen Afganisztánig tolódtak. 1878-ban, Bukhara legyőzését követően, Oroszország protektorátust hozott létre az emírség területén. Az orosz katonai és tudományos expedíciók ezután sorra indultak arany után kutatva.

A Zarafshan-folyó ( Amu Darya )

1894-ben a Zsuravko-Pokorszkij orosz aranybányászati társaság kezdte meg feltárási munkáit Bukharában, amelyet később az angol Rickmers társaság követett. Nagy aranylelőhelyeket találtak a bukharai hegyekben, ahol gyakran előfordultak jelentős méretű aranyrögök is. Az emírség lakosságának nagy része ekkor aranymosással foglalkozott. Minden kitermelt aranyat – a legsúlyosabb büntetések terhe mellett – az emír kincstárába kellett beszolgáltatni. Aki aranyat akart bányászni, külön adót is köteles volt fizetni. Az így befolyt aranyat beolvasztották és orosz Nikolaev-cservoncként verték újra – ezek a kiváló minőségű pénzek nagy értéket képviseltek más országokban is. Ennek az átgondolt rendszernek köszönhetően Bukhara lett Közép-Ázsia egyik leggazdagabb állama – igaz, már az Orosz Birodalom partnerségében. 1917 után, a Romanov-dinasztia bukása és a bolsevik hatalomátvétel következtében, az utolsó bukharai emír, Alim Khan, komolyan aggódni kezdett vagyonának sorsa miatt. A kincsek között nemcsak aranyérmék, hanem ékszerek, értékes szőnyegek és kalligráfusok által írt régi Korán-gyűjtemények is voltak. Alim Khan megkezdte kincseinek titkos elszállítását Afganisztánba – de vagyonának mérete miatt ehhez nem volt elegendő egyetlen karaván, s a vasutak a bolsevikok kezén voltak. 1918. március 3-án Faizulla Khodzsaev vezetésével a bukharai szocialisták lázadást robbantottak ki, elfoglalták Kágánt – ott volt a Novo-Bukhara Bank fiókja, ahol az emírség aranykészleteit őrizték. 

Szejid Mir Mohamed Alim kán, Bukhara emírje, akit 1911-ben örökített meg Szergej Prokugyin-Gorszkij. Ekkoriban Bukhara az Orosz Birodalom protektorátusa volt, a mai Üzbegisztán területén.

Az emír katonái azonban visszaverték a támadást, és a bolsevikok kénytelenek voltak visszavonulni Taskentbe.  1920. augusztus 28-ról 29-re virradó éjszaka a Fiatal Buharaiak ( dzsadidák ( vagy jadidok ) ) felkelést indítottak a Hvárezmhez közeli Cshárdzsúban ( Charjou ), és elfoglalták a várost. Ezzel egy időben a Vörös Hadsereg offenzívát indított a délnyugati irányból Qorakoʻl ( Karakul ) felé. Augusztus 30-án a kommunista csapatok elérték Buharát, és megkezdték a Karshin-kapu ágyúzását, felkészülve az ostromra. A szovjet erők támadást indítottak a Burdalik, Nardalik és az Amu-darja folyókon átívelő hidak ellen, amelyeket augusztus 31-re biztosítottak. Ugyanezen a napon a Vörös Hadsereg megerősítéseket kapott új tüzérségi fegyverekkel. Nehéztüzérséget telepítettek közelebb a városfalakhoz: 152 mm-es erődágyúkat platformokon, valamint 122 mm-es ütegeket. Hatalmas bombázást zúdítottak a városra. A lőszerben nem volt hiány, mivel az utánpótlás vasúton érkezett. Összesen 12 000 lövedéket lőttek ki a városra. A falon áttörés keletkezett, amit páncélautók által támogatott utászok tovább szélesítettek. Szeptember 2-án a kommunista erők behatoltak a város kapuin, és elfoglalták Buharát. A város több ponton lángokban állt. Az emír, Mohamed Alim kán azonban már korábban elmenekült az állam keleti részébe, mintegy 1000 fős katonai kísérettel. A buharai csapatok megmaradt része az Ark erődben ( a város fellegvárában ) ásta be magát. Frunze parancsára az Arkot nehéztüzérséggel és repülőgépekkel bombázták, amely teljesen romba döntötte az erődöt. Ark még aznap kapitulált. Miután a bolsevikok megszerezték az irányítást Buhara felett, a dzsadidákkal együttműködve létrehozták a szovjet köztársaságot, és helyrehozták a háború által a helyi infrastruktúrában és mezőgazdaságban okozott károkat. A múlttal fennálló minden kapcsolat formális megszakítása érdekében a dzsadidák és bolsevikok 1920. október 8-án kikiáltották a Buharai Tanácsköztársaságot

A dzsadidák ( vagy jadidok ) egy reformista mozgalom hívei voltak a 19–20. századi Közép-Ázsiában, melynek célja a modern oktatási rendszerek és társadalmi reformok bevezetése volt. A dzsadidák az orosz birodalom alatt álló Buharában és Hívában népszerűsítették az iszlám hagyományok megújítását, a nyugati tudományok integrálását és a társadalmi fejlődést, miközben elutasították a konzervatív vallási irányzatokat. A mozgalom hatása kulcsszerepet játszott Közép-Ázsia modernizálódásában.

A bukharai hadsereg katonái ( A kép forrása: ismeretlen, XX. század eleje )

Később, egy érdekes dokumentumra bukkantak tadzsik kutatók – N. Nazarshoev történelemprofesszor és A. Gafurov, a történettudományok docense –, miközben a Társadalompolitikai Történeti Orosz Állami Levéltárban végeztek kutatásokat. A dokumentum egy 48 gépelt oldalból álló leltár, amely Buhara utolsó emírjének anyagi javait sorolja fel. 1920. december 22-én – vagyis csaknem négy hónappal az emír hatalmának megdöntése után – a Buharai Népi Szovjet Köztársaság ( BNSZK ) értékleltározási állami bizottságának tagjai, Hairulla Muhitgyinov és Hol-Hodzsa Szulejmankhodzsaev vonatra szálltak, és a Buharai emír tulajdonában lévő értékeket elszállították Taskentbe, ahol azokat a Turkisztáni ASZSZK Népbiztosságának Pénzügyi Osztályánál helyezték letétbe. Az értékes rakomány átadását követően az állami bizottság két példányban hivatalos jegyzőkönyvet állított ki: az egyik példányt a Turkisztáni Köztársaság Pénzügyi Népbiztossága kapta meg, a másikat pedig a BNSZK pénzügyi hivatala, a Nazirat. A jegyzőkönyvben felsorolt értékeket ládákba és zsákokba csomagolták. A bontás során ezek drágakövekkel, pénzzel, arannyal, ezüsttel, rézzel és különféle ruházati cikkekkel voltak megtömve. E hatalmas kincsleletből csak azokat soroljuk fel, amelyek véleményünk szerint kétségtelen történeti jelentőséggel bírnak. Íme:

A drágakövek között gyémántok, briliánsok, gyöngyök és korallok szerepeltek. Közülük: 53 nagy gyémánt ( súlymegjelölés nélkül ), 39 nagy briliáns ( összesen 138 karát ), több mint 400 közepes méretű briliáns ( 450 karát ), 500 közepesnél kisebb briliáns ( 410 karát ), valamint kis méretű gyémántok ( 43 karát ). Összesen: 1041 karátnyi drágakő – a 53 nagy gyémánt nélkül számolva. A legtöbb drágakövet arany ékszerekbe foglalták: 1 szultáni fejék gyémántokkal és gyöngyökkel, 4 korona, 3 pár fülbevaló, 8 bross, 26 gyűrű, 26 női karóra, 37 rendjel, 11 karkötő, 53 szivaros doboz, 14 díszes öv, 7 csillag ( 5 nagy és közepes, valamint 30 kisebb gyémánttal ), 43 női tükör, a Fehér Sas Rend 13 gyémánttal, Szajid Alimkán mellképe 10 nagy és 20 kis gyémánttal, 1 plakett 59 gyémánttal, Szent András Rend 20 gyémánttal, 2 I. osztályú Vlagyimir-rend 20 gyémánttal és 2 függődísszel ( egyenként 10 gyémánttal ), 5 I. osztályú Szaniszló-rend 13 gyémánttal, az Alekszandr Nyevszkij-rend gyémántokkal, a Dán Kereszt 14 gyémánttal, a Szerb Sas 5 gyémánttal, a „25 év szolgálatért” kitüntetés 6 gyémánttal, 3 perzsa ezüst csillag gyémántokkal, 18 ezüst szablya kő- és zománcdíszítéssel, valamint egy ezüstcsat 21 gyémánttal. Az arany különféle ékszerek formájában jelent meg – 14 fontnyi ( 1 font = kb. 409 gramm ), aranyrögök – 10 font és 4 uncia, aranyhulladék összesen 4 font és 2 uncia, valamint 262 aranytömb – 12 font és 15 uncia. Emellett orosz aranypénzek különféle címletekben, összesen 247 600 rubel értékben, buharai pénzek 10 036 rubel összegben, továbbá külföldi érmék ( 1 uncia értékben ). Összességében az arany tömege – ékszerekben, rögökben, tömbökben, érmékben és rendjelekben – 688,424 kg volt. A jegyzőkönyvhöz melléklet is tartozott, amely szerint minden arany- és drágakő tárgy szakértői értékelésen esett át, ahol megállapították azok minőségét és súlyát. Az értékelést egy Danilson nevű ékszerész végezte. Érdekesség, hogy Danilson becslései szerint az arany és drágakövek tömege kisebb volt, mint amit a jegyzőkönyv hivatalosan rögzített.

A történészek szerint ez az értékes szállítmány a 1920-as évek közepén Szamarkandon keresztül érkezett Taskentbe, ahonnan jelentős részét egyenesen Moszkvába vitték tovább. Sok minden azonban egyszerűen eltűnt – zsákmányként vagy fosztogatás útján. Alim Khan, aki a Gissar-hegységen keresztül menekült Afganisztánba, segítséget remélt Európától. Egy 1920. október 12-én írt levelében a brit királyhoz fordult, támogatást kérve 100 000 font, 20 000 puska, 30 ágyú, 10 repülőgép és 2000 katona formájában. Azonban Nagy-Britannia – Oroszországgal szembeni óvatosságból – nem sietett a segítségére… A Mangit-dinasztia utolsó uralkodója, Szejid Alim kán az emigráció után Afganisztánban élt, és 1944. május 5-én hunyt el Kabulban. Az idő eltörli a határokat, új tényeket tárva fel és világítva meg az emberiség történelmében. Ki tudja, hogyan alakult volna Bukhara és Híva utolsó emírjeinek sorsa, ha Közép-Ázsiát nem az Orosz Birodalom, hanem például a Brit Birodalom uralja? Akárhogy is, az élet megy tovább a maga rendje szerint, és már csak a történelem színes lapjai mesélnek arról a kérlelhetetlen hatalmi és aranyért folytatott harcról, amelynek ára sokszor emberélet volt.

Felhasznált forrás: uzbekistan.travel, The mystery of the gold of ancient Bukhara