Az olasz líra történetének utolsó időszakában született meg az a bankjegy, amely névértékét tekintve minden korábbi olasz líracímletet felülmúlt: az 500 000 lírás, Raffaello Sanziót ábrázoló bankjegy. A különleges címletet 1997-ben, mindössze néhány évvel az euró bevezetése előtt bocsátotta ki a Banca d’Italia. Emiatt sajátos helyet foglal el az olasz pénztörténetben: nemcsak a valaha kibocsátott legmagasabb névértékű olasz lírabankjegy volt, hanem egyben a lírakorszak utolsó nagy bankjegykibocsátásának jelképe is. A Banca d’Italia saját pénztörténeti összefoglalója is az 500 000 lírás Raffaello-bankjegyet nevezi az 1997-ben létrehozott utolsó lírabankjegynek, amely már az euró bevezetésének küszöbén készült. A bankjegy azonban nem egyszerűen egy nagy értékű fizetőeszköz volt. Tervezésekor a készítők tudatosan kapcsolták össze az olasz művészettörténet egyik legnagyobb alakját, Raffaello Sanziót az olasz bankjegygyártás magas színvonalával. A címlet előlapján Raffaello önarcképe és a Galatea diadala, hátoldalán pedig a Raffaello iskolája – vagyis az Athéni iskola – jelenik meg. Így a bankjegy egyszerre vált numizmatikai tárggyá, művészeti emlékké és az olasz líra korszakának szimbolikus lezárásává.
Az 500 000 lírás bankjegy kibocsátása mögött elsősorban az olasz pénz vásárlóerejének hosszú távú változása állt. Az 1980-as évektől egyre inkább felmerült annak szükségessége, hogy a bankjegycímletek igazodjanak a megváltozott gazdasági körülményekhez. Az infláció következtében a korábban rendkívül magasnak számító címletek vásárlóereje fokozatosan csökkent, ezért már az 1980-as években gondolkodtak egy új, minden addiginál magasabb címlet bevezetésén. A döntésre azonban csak 1997-ben került sor. A 500 000 lírás bankjegyet a Banca d’Italia 1997. május 13-án bocsátotta ki, és szeptember 15-én került forgalomba. A címletből egyetlen alapkiadás készült, amelyből mintegy 280 millió darabot nyomtattak. 2001-ben egy kis példányszámú helyettesítő sorozat is készült, amelynek feladata az előállítás közben selejtezett bankjegyek pótlása volt. A bankjegy végül 2002. február 28-án vesztette el törvényes fizetőeszköz jellegét, amikor az euró bevezetésével a líra korszaka véget ért. A címlet névértéke természetesen önmagában is figyelemre méltó. Az euróhoz rögzített végleges átváltási arány szerint 1 euró 1936,27 lírának felelt meg, így 500 000 líra körülbelül 258,23 eurónak felelt meg. A bankjegy tehát az euró bevezetése előtti Olaszországban igen magas címletnek számított, és elsősorban nagyobb értékű tranzakciók lebonyolítására volt alkalmas. A mindennapi készpénzforgalomban jóval kisebb címletek játszottak fontosabb szerepet. A bankjegy mérete 163 × 78 milliméter volt, vagyis a korszak jelentősebb olasz bankjegyeihez hasonlóan viszonylag nagy formátumú papírpénznek számított. Nyomtatása a Banca d’Italia római nyomdájában, az Officine della Banca d’Italia műhelyeiben történt. A bankjegy jellegzetességei között szerepelt a Banca d’Italia megnevezése, a „500000 LIRE CINQUECENTOMILA” felirat, valamint a kormányzó és a pénztáros aláírása. Az 1997-es kibocsátás bankjegyein Antonio Fazio, a Banca d’Italia akkori kormányzója és Amici aláírása szerepel.
Olaszország, 500 000 líra, 1997. A Banca d’Italia legmagasabb névértékű és egyben utolsó új lírabankjegye, amelyet Raffaello Sanzio művészetének szenteltek. Az előoldalon Raffaello önarcképe és a Galatea diadala, a hátoldalon pedig az Athéni iskola látható. A bankjegy 1997 és 2001 között készült, majd 2002. február 28-án elvesztette törvényes fizetőeszköz jellegét. ( A kép forrása: ma-shops.com )
Raffaello a bankjegyen
A bankjegy művészeti programjának középpontjában Raffaello Sanzio áll. Az előlap jobb oldalán a művész híres, 1506 körül készült önarcképének részlete látható. Az eredeti festményt ma a firenzei Uffizi Képtár őrzi. Az önarckép mellett Raffaello egyik legismertebb római alkotása, a Villa Farnesinában található Galatea diadala jelenik meg. A bankjegy így egyszerre idézi meg magát a művészt és festői életművének egyik jelentős darabját. A hátoldalon a Scuola di Atene, vagyis az Athéni iskola látható. A Vatikáni Paloták egyik leghíresebb freskójának központi részén Platón és Arisztotelész alakja áll, akik a reneszánsz művészetben az ókori filozófiai gondolkodás két meghatározó képviselőjeként jelennek meg. A freskót a bankjegyen Raffaello vatikáni loggiáinak növényi ornamentikájára emlékeztető díszítőmotívumok veszik körül. A választás nem volt véletlen. Raffaello az itáliai reneszánsz egyik legismertebb alakja volt, művészetét pedig az olasz kulturális örökség egyik csúcsteljesítményeként tartották számon. Egy olyan bankjegyen, amely egyben az olasz líra történetének utolsó, legmagasabb címletét jelentette, különösen erős szimbolikája volt annak, hogy az állam egyik legnagyobb művészét választották a címlet névadó alakjának.
Tudtad? ( történelmi érdekességek )
| 1887-ben néhány politikus férfiember úgy döntött, hogy poénból felkérik Susanna M. Salter-t, hogy induljon ő is a közelgő polgármester választáson. A férfiak ezzel a megmozdulással azt akarták bizonyítani, hogy a város polgárai nem fogják hagyni, hogy egy nő irányítsa őket. A tervük azonban nem jött össze, ugyanis a nő a szavazatok 2/3-t megszerezte, amivel meg is nyerte a választást. |
Trento Cionini és a bankjegy elkészítése
A bankjegy létrehozásának története önmagában is érdekes. A munkában részt vett Trento Cionini, aki 1997-ben már 78 éves volt. Bár 1980-ban nyugdíjba vonult, a Banca d’Italia számára ezt követően sem szakadt meg a munkája. Több évtizedes tapasztalatára és rendkívüli szakmai tudására továbbra is számítottak, így 1997-ben ő kapta meg a feladatot, hogy elkészítse az új, 500 000 lírás bankjegy metszési munkáját. Fontos pontosítani, hogy Cionini elsősorban metszőként, vagyis a bankjegy nyomólemezének elkészítőjeként vett részt a munkában. A bankjegy tervezőjeként Guglielmo Savini neve szerepel, míg az előlap metszéséhez Cionini, a hátoldalhoz pedig Giorgio Capponi neve kapcsolódik. A bankjegyen ezért is olvasható a „T. CIONINI INC.” felirat. Cionini személye különös jelentőséget ad a bankjegynek. Egy olyan szakember készítette el a líra utolsó korszakának egyik legfontosabb bankjegyét, aki még a hagyományos, nagy szakértelmet és kézi munkát igénylő bankjegymetszés korszakát képviselte, miközben maga a bankjegy már a modern biztonsági technológiák számos elemét is alkalmazta. Így bizonyos értelemben egyetlen bankjegyen találkozott az olasz bankjegygyártás régi mestersége és a modern pénzhamisítás elleni védelem.
A hamisítás elleni védelem
Az 500 000 lírás bankjegy bevezetésekor különösen fontos volt a megfelelő biztonsági rendszer kialakítása. A magas címlet miatt a hamisítás elleni védelem kiemelt szerepet kapott, ezért több, korábban már az 50 000 és 100 000 lírás bankjegyeknél alkalmazott technológiát is felhasználtak. A bankjegyen többféle módon lehetett ellenőrizni annak eredetiségét. A mélynyomtatás bizonyos részei tapintható domborulatot hoztak létre, így a bankjegy egyes elemei nemcsak szemmel voltak érzékelhetők. A nyomtatási technika jellegzetes fényessége szintén az eredeti bankjegy egyik ismertetőjele volt. A címlet számjegyeinél különleges, változó színű festéket is alkalmaztak: a „500.000” jelölés a bankjegy mozgatásakor zöldről kékre változtatta a színét. Fontos biztonsági elem volt a vízjel is. Fény felé tartva Raffaello önarcképe és a „B.I.” monogram volt megfigyelhető. A papírba két biztonsági szálat is beépítettek, amelyek szintén átvilágításkor váltak láthatóvá. Egy másik érdekes megoldás a regiszterjel volt: a bankjegy két oldalán elhelyezett részletek átvilágításkor pontosan egymásra illeszkedtek, és együtt egy hattyú alakját adták ki. A biztonsági rendszerhez mikroszkopikus méretű, nagyítóval ellenőrizhető mikroírások és ultraibolya fényben látható fluoreszkáló elemek is tartoztak. Ezek együttesen tették lehetővé, hogy az eredeti bankjegyet több különböző tulajdonság alapján lehessen felismerni. A rendszer különösen korszerűnek számított egy olyan időszakban, amikor a bankjegyhamisítás technikai lehetőségei folyamatosan fejlődtek.
Az utolsó lírabankjegy
Az 500 000 lírás Raffaello-bankjegy történetének egyik legérdekesebb ellentmondása, hogy miközben az olasz állam minden korábbinál nagyobb címletet vezetett be, már pontosan lehetett tudni, hogy a líra napjai meg vannak számlálva. Az európai monetáris integráció folyamata ugyanis már az 1990-es években előrehaladott állapotban volt, és Olaszország is az euró bevezetésére készült. Az új bankjegy ezért nem tudott hosszú életű címletté válni. 1997-ben került forgalomba, 2001-ben már helyettesítő sorozatot is nyomtattak belőle, majd 2002. február 28-án végleg kivonták a forgalomból. A tényleges használat így alig több mint négy évre korlátozódott. Ez különleges helyzetet teremtett a gyűjtők számára is. A bankjegy alapkiadásából rendkívül nagy mennyiség, mintegy 280 millió példány készült, tehát önmagában az 1997-es sorozat nem számít ritka bankjegynek. Ezzel szemben a kis példányszámú helyettesítő sorozatok – amelyek az „X” betűvel kezdődő sorozatszámokról ismerhetők fel – numizmatikai szempontból jóval érdekesebbek és nehezebben megszerezhetők. A bankjegy történetéhez az is hozzátartozik, hogy nem pusztán egy pénzügyi eszköz volt, hanem az olasz állam kulturális önképét is megjelenítette. A rajta szereplő Raffaello, a Galatea diadala és az Athéni iskola az itáliai reneszánsz örökségét idézte meg, miközben maga a bankjegy a modern olasz pénznyomtatás technikai színvonalát mutatta. A Banca d’Italia későbbi pénztörténeti bemutatása szerint az 500 000 lírás címletben a korszak technológiai és művészeti teljesítménye egyaránt összpontosult.
Az 500 000 lírás Raffaello-bankjegy tehát jóval több volt, mint az olasz líra legmagasabb címletű papírpénze. Egy olyan korszak végén született, amikor az olasz líra már évtizedek óta inflációs nyomással és a címletek vásárlóerejének csökkenésével küzdött, miközben Európa a közös pénz bevezetésére készült. A bankjegy ennek ellenére igazi mestermunka lett: Raffaello művészetét, a reneszánsz kulturális örökségét és a modern bankjegynyomtatás biztonsági technológiáit egyetlen tárgyban egyesítette. Különösen érdekes, hogy az olasz líra történetének legnagyobb címletét éppen egy reneszánsz művész alakjával díszítették. Raffaello az olasz művészet egyik örök jelképe lett, az 500 000 lírás bankjegy pedig ma már maga is történelmi emlékké vált. 1997-ben még valódi fizetőeszközként került az emberek kezébe, néhány évvel később azonban az euró végleg lezárta az olasz líra több mint egy évszázados korszakát. A Raffaello-bankjegy így különös módon egyszerre jelenti egy pénznem csúcspontját és végét: 500 000 lírával ez volt az olasz líra történetének legnagyobb címlete, ugyanakkor az utolsó új lírabankjegy, amelyet a Banca d’Italia megalkotott az euró előtti korszakban. Ma már elsősorban numizmatikai és művészettörténeti emlékként érdekes, amely egy letűnt pénzrendszer utolsó éveinek egyik leglátványosabb dokumentuma.
A cikk írásába besegített: ChatGPT ( OpenAI mesterséges intelligencia kutató laboratórium által kifejlesztett chatbot )
Hirdetés
