Minden történelmi érme mögött ott áll a kibocsátási rendelet, és ez alól az olasz numizmatika egyik legnagyobb ikonja, az 1925‑ös 100 lírás „Vetta d’Italia” sem kivétel. A darab idén ünnepli fennállásának századik évfordulóját, és máig az olasz érmetörténet egyik legkeresettebb, legnagyobb presztízsű aranypénzeként tartják számon. A kibocsátást az 1829/1925. október 11-i királyi rendelet hagyta jóvá, amely 5000 példányban engedélyezte egy olyan aranyérme verését, amely a király trónra lépésének 25. évfordulóját hivatott megörökíteni. A rendelet előírta, hogy az érme mérete, súlya és finomsága megegyezzen a Latin Monetáris Unió szabványainak megfelelő, korábban forgalomban lévő aranypénzekével.
A valóságban azonban 1925-re az olasz aranyérmék már rég nem vettek részt a tényleges pénzforgalomban. A 100 lírás címlet – amelyet utoljára 1923-ban vertek a „Fascione” típusban – ekkorra már egyértelműen gyűjtői és reprezentatív célú kibocsátásnak számított. A „Vetta d’Italia” így nem csupán egy jubileumi érme lett, hanem egy olyan műalkotás, amelyet maga a „numizmatikus király”, III. Viktor Emánuel is különös szeretettel támogatott.
A jubileumi érme születése
1925-ben Olaszország szerte ünnepségek, kiadványok és emlékbélyegek köszöntötték III. Viktor Emánuel trónra lépésének 25. évfordulóját. A király elődei közül senki sem töltött ennyi időt a trónon, így az évforduló különös hangsúlyt kapott. A megemlékezések sorába illeszkedett az új aranyérme kibocsátása is, amelynek megtervezésére az egyik legkiválóbb olasz éremművészt, Aurelio Mistruzzit kérték fel. Mistruzzi ekkorra már elismert szobrász és medálművész volt, később pedig a Vatikán utolsó hivatalos éremvésőjeként is ismertté vált. A 100 lírás érme számára különösen nagy felületet biztosított, amelyen egyszerre jeleníthette meg a király portréját és a monarchia szimbolikus jelképeit.
Az 1925‑ös olasz 100 lírás aranypénz, III. Viktor Emánuel uralkodása idején, a római verde kibocsátásában készült, és mára az olasz numizmatika egyik legkeresettebb darabjává vált. A mindössze 5000 példányban vert érme a király trónra lépésének 25. évfordulóját ünnepli, egyben az első világháborúba való olasz belépés tizedik évfordulójára is emlékeztet. A darab előlapján a felirat VITT·EM·III RE D’ITALIA / 1900–1925, míg a hátlapon a LIRE 100 / 1915–1918 / VETTA D’ITALIA olvasható, utalva a háborús győzelemre és az ország északi határának szimbolikus csúcsára. Az érme aranyból, 0,900-as finomsággal készült, 35 mm-es átmérővel és 32,33 grammos súllyal. A PCGS által adott MS61 minősítés azt jelzi, hogy a darab megőrizte eredeti fényét és részleteit, ugyanakkor több kisebb ütés és karcolás látható rajta – ez a típusnál gyakori, hiszen a verési felületek sokszor mutattak hibákat. A tétel a KM#66 katalógusszám alatt szerepel, és a gyűjtők körében ritkábbnak számít. A PCGS tanúsítvány száma: 50995231. A „Vetta d’Italia” típus különlegessége, hogy egyszerre hordoz történelmi, művészeti és politikai jelentést, és a numizmatikai piacon ma is kiemelt értéket képvisel. A római verde jelzése ( R ) és a gondos, részletgazdag kivitel tovább növeli a darab presztízsét, amely a korszak egyik legszebb olasz aranypénzeként tartja fenn hírnevét. ( A kép forrása: todocoleccion.net )
A díszes előlap – a király és a „Vas Korona”
Az érme előlapján balra néző, mezítelen nyakú királyportré látható. A kompozíció különlegessége, hogy Mistruzzi nem a király fejére helyezte a híres „Corona Ferrea”-t, azaz a Lombard‑kori Vas Koronát, hanem a nyakvonal alá, egy tölgyágra. A tölgy a hatalom, az erő és a dicsőség jelképe, így a megoldás egyszerre elegáns és szimbolikus. A feliratok visszafogottak: mindössze a király neve és címe, valamint a két évszám – 1900 és 1925 – szerepel az érmén. A letisztultság a királyi portré monumentalitását hangsúlyozza.
A Vaskorona rajza 1858-ban ( A kép forrása: commons.wikimedia.org )
A „Vetta d’Italia” – egy hegycsúcs, amely nemzeti jelkép lett
A Vetta d’Italia hátlapmotívumának megértéséhez fontos tisztázni, hogy ez a hegycsúcs nem a Brenner-hágó térségében található, ahogyan azt sokan tévesen gondolják. A Brenner jóval nyugatabbra fekszik, míg a Vetta d’Italia – eredeti nevén Klockerkarkopf – az Alpok keleti részén, a Zillertali-Alpok vonulatában emelkedik, közvetlenül az osztrák–olasz határ közelében. A két helyszín között több mint száz kilométer a távolság, és teljesen eltérő hegységekben találhatók. A csúcs története szorosan összefonódik az olasz irredentizmus eszméjével. 1904-ben egy csoport olasz nemzeti érzelmű aktivista – élükön az alpinista és geográfus Ettore Tolomeivel – úgy döntött, hogy a Klockerkarkopfot átnevezi „Vetta d’Italia”-ra, vagyis „Olaszország csúcsára”. Úgy vélték, hogy ez a pont jelképesen és földrajzilag is az ország legészakibb része lehet. Tolomei még egy hatalmas, bevésett „I” betűvel is megjelölte a sziklát, kifejezve az olasz területi igényt és a jövőbeli határkiterjesztés reményét. Az első világháború után a hegy valóban Olaszországhoz került, így a „Vetta d’Italia” a nemzeti egység, a háborús áldozatvállalás és a területi gyarapodás szimbólumává vált. A csúcs neve a katonai és politikai propagandában is gyakran szerepelt, mint az olasz haderő kitartásának és győzelmének jelképe. Ez a jelentéstartalom tette különösen alkalmassá arra, hogy az 1925‑ös 100 lírás aranypénz hátlapján jelenjen meg. Aurelio Mistruzzi, az érme tervezője, pontosan ezt a szimbolikus erőt ragadta meg, amikor a hátlap központi alakjaként egy hősies olasz gyalogost ábrázolt, amint a csúcsra érve kitűzi a trikolórt. A jelenet nem csupán a katonai győzelmet idézi fel, hanem azt a történelmi pillanatot is, amikor az olasz nemzeti egység – legalábbis a korabeli felfogás szerint – véglegessé vált. A „Vetta d’Italia” így nem egyszerű földrajzi hely, hanem egy nemzeti mítosz, amely a 100 lírás érme hátlapján vált halhatatlanná.
Tudtad? ( történelmi érdekességek )
| Az ókori Egyiptomban a szolgákat mézzel kenték be, hogy inkább ők vonzzák a legyeket, s a fáraót ne zaklassák a bogarak. A szolgák sora amúgy sem volt túl fényes akkoriban, mivel gyakran, ha meghalt egy fáraó, vele együtt eltemették az összes szolgáját, háziállatát és ágyasát is. |
Egy képeslap az “Archivio per l’Alto Adige”-ből, amelyet Ettore Tolomei küldött 1909 karácsonyára. Az olasz állam számára az első világháború végén egyértelmű volt, hogy a Brennertől délre eső területeket nem fogja visszaadni, és a fegyverszünet után néhány nappal már megszállta Dél‑Tirol fontos városait, például Bolzanót, Meranót, Brixent, Brunecket és Sterzinget. Sok olasz katona meglepődött a helyiek hűvös fogadtatásán, mert nem voltak tisztában azzal, hogy – Trienttel ellentétben – egyáltalán nem egy „olaszos” területet „szabadítottak fel”, ahogy azt az olasz propaganda sugallta. A dél‑tiroli olaszosítás ideológiai alapjait Ettore Tolomei dolgozta ki már jóval a háború előtt. Tolomei azt állította, hogy Olaszország természetes határa az Alpok főgerincének vízválasztója, ezért Dél‑Tirol „eleve” olasz terület. A háború utáni megszállást ő úgy élte meg, mint saját, addig valószínűtlennek tűnő terveinek beteljesülését. Tolomei Italianizációs programja már készen állt: 1906-ban létrehozta az „Archivio per l’Alto Adige” nevű intézményt, és elkészítette hírhedt kézikönyvét, amelyben mintegy 10 000 dél‑tiroli hely- és földrajzi nevet fordított le – sokszor önkényesen – olaszra. Ez lett később az olaszosítás egyik alapdokumentuma.
A hátlap – hősiesség és propaganda egyetlen jelenetben
A hátlapon egy hősies, idealizált olasz gyalogos katona jelenik meg, aki a csúcsra érve kitűzi a trikolórt a Savoyai-házi címerrel. Jobb kezében egy szárnyas győzelemalakot tart, amely a háborús diadal jelképe. A kompozíció két oldalán a háború évszámai – 1915 és 1918 – olvashatók. A hegy sziklájába vésett „VETTA D’ITALIA” felirat mellett egy incusolt fasces is látható, amely a Mussolini‑kormány kérésére került az érmére. A jelkép azonban visszafogottan jelenik meg, szinte beleolvad a háttérbe – valószínűleg a király kívánságára. A hátlap alján szerepel Mistruzzi neve és a verőtövek készítőjének, Attilio Mottinak a jelzése, valamint a római verde „R” betűje.
A verés nehézségei és a ritkaság születése
A Regia Zecca 5000 példányt készített az érméből, ám a verés során komoly felületi hibák jelentkeztek. A megoldás a sabbiazione, azaz a finom homokfúvás lett, amely elfedte az apróbb tökéletlenségeket. Emiatt a teljesen fényes, „fior di conio” felületű példányok rendkívül ritkák, a PROVA veretek pedig még ennél is ritkábbak – és ma már legendás értéket képviselnek. A gyűjtők körében a „Vetta d’Italia” a mai napig az olasz aranypénzek egyik csúcsa. Egy hibátlan, gyűjteményi állapotú példány ára 15 000 euró felett mozog, míg a próba veretek akár 60 000 eurót is meghaladhatnak.
Az érme, amely szó szerint „a nemzet aranyából” készült
A történet egyik legszebb részlete, hogy az 5000 érme elkészítéséhez felhasznált arany egy része az első világháború idején indított „Oro alla Patria” mozgalomból származott. Az olaszok ekkor önként ajánlották fel arany ékszereiket és értékeiket a hazának. Így a „Vetta d’Italia” nem csupán egy jubileumi érme, hanem a nemzeti összefogás és áldozatvállalás kézzelfogható emléke is.
Az 1925‑ös 100 lírás „Vetta d’Italia” aranypénz egyszerre történelmi dokumentum, művészi alkotás és numizmatikai ritkaság. A királyi jubileum, az első világháború emlékezete, az olasz nemzeti identitás és a korszak politikai jelképei mind egyetlen érme felületén találkoznak. A Mistruzzi által megalkotott kompozíció ma is lenyűgözi a gyűjtőket, és száz év elteltével is az olasz érmetörténet egyik legfenségesebb darabjaként tartják számon. Aki kézbe veszi, nem csupán egy aranypénzt tart, hanem a 20. századi Olaszország történetének egy darabját.
Felhasznált forrás: cronacanumismatica.com, Onore al RE e alla PATRIA UNITA: un secolo fa le 100 LIRE VETTA D’ITALIA
A cikk írásába besegített: Microsoft Copilot ( mesterséges intelligencián alapuló digitális asszisztens )
Hirdetés
Van véleményed? Valamit javítanál a cikkben? Vagy csak hozzászólnál?