Az elefántcsont, mint premonetáris valuta! Narval agyar, ami varázserővel bír!

Az elefántcsont ( elefántok agyarának “anyaga” ) a történelem során mindig is nagyon keresett volt, tartóssága és szépsége miatt. Az elefántcsont iránti kereslet majdnem az elefántok pusztulásához vezetett, akiket hatalmas számban pusztítottak el az agyaruk miatt.

Az elefántcsontot kifejezetten sok mindenre használták, mivel tömör, tartós anyagnak bizonyult, amit azonban könnyen lehetett formálni. Ékszereket, díszeket, használati tárgyakat készítettek belőle. A legdrágább elefántcsont a Sziámból származó nehéz, vöröses színű, lágy és finom szemcséjű, áttetsző elefántcsont. De megkülönböztetünk, afrikai, indiai elefántcsontot. Szokták még más szempontokból is megnevezni, vagyis létezik úgynevezett ásott elefántcsont is. Enne érdekessége az, hogy az így fellelhető csontokat  bennszülöttek ellenségeik elől rejtettek el barlangjaikban, vagyis ásták el, innen ered a név. Ez legfőképpen Afrikában volt jellemző, de találtak már “ásott elefántcsontot” Szibériában is, a Léna folyó mentén. Az itt fellelt csonthalmokból kiderült az is, hogy már az ősember is hasznosította az agyarakat, de akkor még nem az elefántét, hanem a masztodon és a mamut agyarakat.

Vadásztak még az agyaráért más állatokat is, így lett célpont a narval is, egy különleges az északi-sarki vizekben élő faj.  Az állat agyarát ( csak egy van neki ) a középkorban varázsszerek alapanyagaként hasznosították ( értéke az aranyéval vetekedett ), és e célból az eszkimók a mai napig vadásszák ( legálisan, évente körülbelül ezer narválra szól a vadászkvóta ) Kanadában, mivel az egyszarvú (unikornis) szarvának hitték, és igen nagy varázserőt tulajdonítottak, tulajdonítanak neki. Úgy hitték, képes meggyógyítani a pestist, hatni a termékenységre és feltámasztani a holtakat.  Ez az agyar keményebb és fényesebb az elefántcsontnál. A fókát, vagy rozmárt elsősorban a húsáért vadászták, nem kimondottan az agyarukért.

Korabeli narval ábrázolás, 1800 ( szarvas narval, vagy tengeri egyszarvú megnevezéssel )

Az orrszarvút, vagy más állatot azért nem teszek most bele a felsorolásba, mert neki, nekik nem agyaruk, hanem szarvuk, vagy éppen agancsuk van. Sok esetben ezek is értékesnek számítanak ( főleg az orrszarvúé ), de ma kifejezett az elefántcsontról, mint premonetáris valutáról szeretnék írni.

Agyar: Megnyúlt, folytonosan növő fog, amely általában párban nő, és hosszan kiér a szájból.

Agancs: A szarvasfélék hímjeinek fejét díszítő, rendszerint elágazódó, páros csontos képződmény.

Szarv: Szaruképződmény, a kérődző emlősök egyik csoportjának, a tülkös szarvúaknak ( Bovidae ) fején előforduló nyúlvány.

Pár szót még az elefántcsont kereskedelméről, mint termékről, felhasználásáról. Szinte felsorolni is nehéz merre, meddig jutott el a kereskedők, utazok, hódítók révén. Látható asszíriai domborműveken Egyiptomban,  a föníciaiak révén jutott el Izraelbe, ahol falak és bútorok kirakására hasznosították. Homérosz két fő művében, az Iliaszban és az Odüsszeiában is említi az elefántcsontot, az etruszkok és a rómaiak is használták, diptichonokat, jogarokat, és egyéb tárgyakat készítettek belőle. A keresztény korban pedig az elefántcsontművelés központja Bizánc volt. A 14. század környékén a közízlés elfordult az elefántcsonttól a sima fafaragványok felé, azonban sajnos 🙁 ez nem volt hosszú életű, mivel a 16. században már ismét divatossá vált. A 18. századtól kezdve a kézi megmunkálást felváltotta az esztergályozás. Ebben a korszakban leginkább az elefántcsontra festett miniatűr arcképeket kedvelték.

Napjainkban egy  1989-ben életbe lépett kereskedelmi tilalom próbált véget vetni a kereskedelmének, és csak a megfelelő dokumentumok és engedélyek birtokában engedélyezik az elefántcsont felhasználását, de sajnos az illegális kereskedelmet egyenlőre nem sikerült felszámolni, hisz továbbra is hatalmas üzlet. Egyes becslések szerint az elefántcsont-kereskedelem értéke évi 23 milliárd dollár. Ezzel párhuzamosan pedig, az orvvadászat továbbra is súlyos probléma.

Ő volt Nagy Tim, a Kenyában nagy tiszteletben álló egyik utolsó, óriásagyarú elefánt (  super tusker ), aki az Amboseli Nemzeti Parkban élt halálig. Agyarai egyenként 45 kg-ot nyomtak. Természetes halállal hunyt el 2020. február 4-én. Ő rá is vadásztak orvvadászok, mind modern, mind hagyományos fegyverekkel, volt, hogy lándzsát kellett kioperálni a füléből, ami átszúrta azt,de még így is sikerült megmenekülnie. 

Elefántcsont, mint pénz

Az elefántcsont pénzként betöltött szerepe meglehetősen korlátozott, annak ellenére, hogy esztétikai tulajdonságai és tartóssága ugyanolyan vonzerőt kölcsönöz neki, mint a nemesfémeknek. Az indonéz szigetvilágban található Ili Mandriri sziget hegyi falvaiban a szigetlakók az elefántcsontot értéktárolóként és társadalmi státuszjegyként használták. Az egyén társadalmi helyzete az általa birtokolt elefántcsont agyarak számától és méretétől függött. Úgy tűnik, a nem túl távoli múltban az elefántcsont csereeszközként is szolgált. A II. világháború utáni korszakban a szigetlakók továbbra is az elefántcsontot használták a menyasszonyi pénz fő formájaként.

Az arab kereskedők érkezése előtt az ugandai törzsek elefántcsont korongokat vágtak, amelyek a pénz kedvelt formájaként szolgáltak. Bár bárki szabadon vághatott elefántcsontkorongokat, senki sem ölhetett le elefántot vagy birtokolhatott elefántcsontot a király engedélye nélkül, és az elefántcsontkorongok vágásához csak néhány embernek volt megfelelő képessége. Valójában a királynak monopóliuma volt az elefántcsont lemeze, korongok készítésében, és szállításában.

Az egyenlítői Afrika német gyarmatosítása idején a pénzbírságokat elefántcsontban határozták meg, így végül a gyarmati közigazgatásnak nagy raktárkészlete maradt. Elefántcsont monetáris egységre is van bizonyíték Gabonban. Loma-ban egy 100 kilós elefántcsontdarab pénzegységet jelentett a nagy tranzakciókhoz, de ez egy fiktív egység volt, és a valóságban az európai áruk csereértékét képviselte. A délnyugat-afrikai Nama törzsben az elefántcsont stabil exportcikket jelentett, és csereeszközként működött.

Elefántcsont-kereskedők,  Kelet-Afrikában az 1880-as és 1890-es években

Az elefántcsont elsősorban Afrikában működött pénzként. A híres afrikai felfedező, John H. Speke, aki felfedezte a Viktória-tavat, mint a Nílus forrását, A Nílus forrásának felfedezése című könyvében megemlítette az elefántcsont pénzként való felhasználását. Henry M. Stanley A legsötétebb Afrikában című könyvében elefántcsont-kincstárakról mesél, és arról, hogy saját maga is használt elefántcsontot a törzsek által nyújtott szolgáltatások kifizetésére. Írt a portyázó csoportokról is, amelyek rabszolgákat fogtak el, főleg azért, hogy elefántcsontra cseréljék őket. Az elefántcsont nagyobb léptékű pénzként működhetett volna, ha nagyobb vallási jelentőségű lett volna az afrikaiak számára, vagy ha a külföldi elefántcsont-kereslet nem lett volna olyan magas a hazai kereslethez képest.

Felhasznált forrás: encyclopedia-of-money.blogspot.com, Ivory