A 20. század eleji Amerika egy olyan korszak volt, amikor a technológiai fejlődés, az iparosodás és a közlekedés gyors átalakulása új lehetőségeket teremtett – néha egészen meglepő formában. A postaszolgálat, amely addig főként levelek kézbesítésére szolgált, 1913-ban bevezette a csomagküldő rendszert ( Parcel Post ). Ez a változás nemcsak a kereskedelmet forradalmasította, hanem – rövid ideig – egészen különös ötleteknek is teret adott. Ebben az időszakban ugyanis előfordult, hogy amerikai családok gyermekeiket postán adták fel, hogy így juttassák el őket rokonokhoz vagy nagyszülőkhöz. A történet elsőre tréfásnak vagy legendának tűnhet, ám az archív újságok és a postai nyilvántartások alapján ezek az esetek valóban megtörténtek. E szokatlan fejezet nemcsak a posta történetének érdekes epizódja, hanem hű tükre annak is, hogyan gondolkodtak az emberek a biztonságról, a családról és a technikai újításokról a századforduló Amerikájában.
A postaszolgálat kezdetei az Egyesült Államokban
Az Egyesült Államok Postaszolgálatát ( USPS ) a Második Kontinentális Kongresszus alapította 1775. július 26-án, első postamesterként Benjamin Franklinnel. Az első postabélyegeket csak 1847-ben bocsátották ki, New Yorkban. Ezek 5 és 10 centes címletek voltak, Franklin és George Washington arcképével. 1863 előtt a postai küldeményeket csak a postahivatalok között szállították; a házhoz kézbesítés csak néhány nagyvárosban volt elérhető külön díjért. A technológia fejlődésével a kézbesítési módok is változtak: a levelek megjárták gyalogosan, gőzhajóval, vasúton, a híres Pony Express útvonalán ( amely 1860 és 1861 között működött mindössze egy évig ), sőt szarvasok vontatta szánokon is Alaszkában, 1899 és az 1900-as évek eleje között. A Parcel Post ( csomagküldő szolgáltatás ) 1913. január elején indult, és ezzel egy csapásra új korszak kezdődött az amerikai postában – olyannyira, hogy néhány szülő gyermekeit is e módon juttatta el rokonaikhoz. Érdekességképp: Harry Winston a híres 45,52 karátos Hope-gyémántot is a USPS-szel küldte el a Smithsonian Intézetnek.
Egyenruhás levélhordó, egy gyermekkel a táskájában ( A kép forrása: Smithsonian Intézet )
Az első postázott baba – James Beagle története ( 1913 )
A postán „feladott” első csecsemő az alig nyolc hónapos James Beagle volt, akit szülei, Jesse és Matilda Beagle, röviddel a csomagküldés bevezetése után „postáztak el”. A fiú alig 11 fontot ( kb. 5 kg-ot ) nyomott, éppen a súlyhatár alatt maradva. A szülők 15 centet fizettek a szállításért, és 50 dollár értékű biztosítást is kötöttek rá. A kézbesítést Vennon O. Lytle postás végezte, aki biztonságban eljuttatta a kis Jamest a közeli településen élő nagymamához. A korabeli újságok szerint ez olcsóbb volt, mint vonatjegyet venni, és így „rendszeren belül” sikerült utaztatni a gyermeket. A történet bejárta a sajtót, és mások is követték a példát – amíg a posta végül meg nem tiltotta a hasonló eseteket.
Charlotte May Pierstorff – a híres postán utazó kislány ( 1914 )
A leghíresebb „postázott” gyermek Charlotte May Pierstorff volt, aki 1914-ben, mindössze négyévesen, 73 mérföldet ( kb. 117 km-t ) tett meg Grangeville-ből ( Idaho ) nagyszüleihez.
Tudtad? ( történelmi érdekességek )
| A 14. századi Angliában a futball még egy szabályok nélküli, kegyetlen, játéknak nem igazán nevezhető időtöltés volt, így hamarosan be is tiltották. Ellentétben az íjászattal, amelynek gyakorlását kötelezővé tették. |
Charlotte May Pierstorff
May története különleges, mert a kislányt egy rokona, a postaszolgálatnál dolgozó levélkezelő kísérte el, aki hivatalosan a „feladó” és „kézbesítő” is volt. A történet annyira híressé vált, hogy később „Mailing May” címmel gyermekkönyv is született belőle.
Korabeli újság ami beszámol a kislányról: A fordítás: A mindössze ötéves Charlotte May Pierstorffot ma Grangeville-ből Lewistonba küldték el a vonattal – csomagküldeményként. A kis utas és a nála lévő bőrönd „postaköltsége” 53 cent volt, a teljes „csomag” pedig 49 fontot ( kb. 22 kilogrammot ) nyomott. A bélyegeket a kislány kis bőröndjére ragasztották, és őt a rendes postai küldeményekkel együtt vitték ki az állomásra. A „címzett” C. G. Vennigerholz volt, akinek házában a nagymama már várta a kis unokát – minden bizonnyal ekkora már meg is érkezett a „küldemény”. May Pierstorff a grangeville-i J. E. Pierstorff házaspár gyermeke, nagybátyja, Leonard Mochel, pedig postai alkalmazott volt azon a vonalon, amely Lewistont és Grangeville-t kötötte össze. Úgy vélik, ez volt az első eset ( ma már tudjuk, hogy nem ), hogy egy gyermeket a 1913-ban bevezetett csomagküldő postaszolgálat segítségével „adtak fel”. Bár a rövid táv – mindössze néhány órás út – miatt a vállalkozás sikeresnek és különlegesnek bizonyult, nem valószínű, hogy ez a közlekedési mód általánosan elterjedne az Egyesült Államokban.
A gyakorlat vége – a posta közbelép
Ahogy a hírek terjedtek, egyre több hasonló eset látott napvilágot, ám a Postaszolgálatnak elege lett. 1920. június 14-én a Los Angeles Times már ezt írta:
„A csomagküldő szolgálat nem fogad el gyermekeket… Az első postamester-helyettes, Koons úr elutasított két kérelmet, amelyek gyermekek postai úton történő szállítására irányultak.”
Ezzel a különös korszak véget ért – a gyerekek postán való „utaztatását” hivatalosan megtiltották.
A „postán utazó gyermekek” története ma szinte hihetetlenül hangzik, ám az 1910-es évek Amerikájában ez a gyakorlat rövid ideig valós alternatíva volt a családok számára. A posta megbízhatósága és a csomagküldés újdonsága egyfajta kiskaput teremtett – amit néhány szülő, kissé kétségbeesetten, de jóhiszeműen ki is használt. A történetek – James Beagle, és Charlotte May Pierstorff ma már nemcsak a posta történetét, hanem az emberi leleményesség és szabadságvágy különös fejezeteit is őrzik.
Hirdetés
