Az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc, horvát “szükségpénzei”! ( “Jelačić-gulden” 1848, “Jedan Krizar” 1849 )

Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc során a magyar felkelők kezdetben azért kezdtek saját pénzérméket verni, mert hiány alakult ki forgalmi pénzből, mivel Ausztria megszüntette az ellátást. Később pedig a saját pénzverés a függetlenség szimbólumává vált. Hasonló érmeverés történt Horvátországban is, de ott ez csak szükségpénzként szolgált, mivel Horvátország nem törekedett függetlenségre. Mielőtt megnéznénk ezeket a “szükségpénzeket”, nézzük meg röviden a történelmi hátteret eben zűrzavaros időszakban.

Együtt, vagy egymás ellen? ( Horvátország, és Magyarország viszonya 1848-ban )

A horvát bánná választott báró, Jelačić Bécsbe utazott, ahol 1848. április 7-én vagy 8-án hűségesküt tett a császárnak, de visszautasította, hogy Horvátország bánjaként is esküt tegyen, mivel Horvátország közigazgatásilag Magyarországhoz tartozott, amivel Jelačić nem értett egyet. Magyarország és Horvátország egyaránt új, szabad életre ébredt, azonban a két nemzet viszonya hamar éles konfliktusba torkollott. Ez részben azért alakult így, mert a szabadságukért küzdő magyar forradalmárok nem értették meg, vagy nem akarták megérteni a horvát nemzeti törekvéseket. 1848 március 31-én Petőfi Sándor, szerb-szlovák származású magyar költő, demagóg felhívást intézett „kedves horvát testvéreihez,” hogy együtt lépjenek fel „Ausztria zsarnoki bürokráciája” ellen, ugyanakkor arra buzdította a horvátokat, hogy felejtsék el a nyelvi különbségeket. Ahogyan később Jelačić is írta, a „magyar parlament által törvényesített nyelvi korlátozások” voltak a horvátok magyarokkal szembeni ellenállásának egyik fő okai. Az osztrák-magyar kapcsolatok a március 15-i magyar forradalom kitörésével szintén megromlottak, így I. Ferdinánd császár váratlan jóindulatot tanúsított a horvátok iránt. 1848. április 7-én vagy 8-án Jelačićot altábornaggyá nevezték ki, amivel minden Habsburg-katona horvátországi főparancsnoka lett. Bánként Jelačić támogatta a horvátok autonómiatörekvéseit Magyarországtól, és fokozatosan felszámolta az ország Magyarországhoz fűződő közigazgatási kapcsolatait. A császári udvar ellenezte Jelačić önálló fellépését, lázadónak és hazaárulónak nyilvánította, valamint illegitimnek tekintette a Horvát Szábor nevű gyűlést. Mindezen bírálatok azonban nem jártak súlyos következményekkel, mivel a Jelačić vezetése alatt álló, a császárhoz hű horvát erők fontos ellensúlyai voltak a Batthyány-kormányzatnak. Jelačić nyolc vagy kilenc alkalommal próbált tárgyalni Batthyány Lajossal, hogy kompromisszumot érjen el, azonban Batthyány egy ideig visszautasította az ajánlatait. Miután áprilisban visszatért Zágrábba, Jelačić bejelentette, hogy nem ismeri el a Batthyány-kormányt, nem hajlandó együttműködni vele, és 1848. május 25-re kitűzte a horvát Szábor választását.

A „Szábor” ( vagy „Sabor” horvátul ) a horvát törvényhozó gyűlés neve, amelynek magyar megfelelője a „szábor” kifejezés. Történelmi kontextusban a szábor olyan törvényhozó testületként működött, amely a horvát nemzeti és politikai ügyeket tárgyalta meg, különösen a 19. századi nacionalista mozgalmak idején, mint amilyen az 1848-as forradalmak során volt. Az események során a szábor olyan döntéseket hozott, amelyekkel kiállt Horvátország autonómiája és Ausztriától való lojalitása mellett, ellensúlyozva a magyar kormány Kossuth Lajos vezette magyarosító politikáját.

Vinzenz Katzler (1823—1882) “A MAGYAROK SCHWECHATNÁL MENEKÜLÉSRE KÉNYSZERÜLNEK. / 1848. október 30.” ( A képen szereplő személyek között Jelačić ) ( A kép forrása: Wien Museum, Inventarnummer HMW 88268 )

Konfrontáció Magyarországgal, hűség a császárhoz

A horvát közgyűlés döntései a forradalom idején,  a nép követelései:  A horvát nemzetgyűlés ( Sabor ) az osztrák császár elé a következő követeléseket terjesztette:

1. A horvát tartományok egyesítése – Horvátország, Szlavónia, Isztria, Dalmácia és a Katonai Határőrvidék egyesítését.
2. Elválasztás Magyarországtól – a horvát területek Magyarországtól való különválasztását.
3. Önálló felelős minisztérium – a magyarországi minta alapján, márciusban felállított minisztériumhoz hasonlóan önálló horvát kormányzat létrehozását.
4. Jobbágyfelszabadítás – a jobbágyrendszer eltörlését.
5. Általános polgári jogok – minden társadalmi réteg számára polgári jogok biztosítását.
6. Nemzeti egyenlőség – törvényben garantált nemzeti egyenlőség biztosítását.

A horvát közgyűlés egyhangúan elutasította Kossuth Lajos magyarosító politikáját, aki akkoriban kijelentette: „Ne lássuk Horvátországot a föld színén!” 1848. április 19-én Josip Jelačić tábornok kihirdette a horvát tartományok egyesítését és azok elszakadását Magyarországtól. Válaszul a magyar radikálisok soviniszta törekvéseire, a horvát alkotmány kimondta, hogy „minden nép nyelve sérthetetlen”. Jelačić ugyanakkor feltétlen lojalitásáról biztosította a Habsburg-házat. Az osztrák császár, aki a magyar felkelés miatt az innsbrucki udvarban tartózkodott, Jelačićot leváltotta, de ő nem engedelmeskedett. Megőrizte a formális lojalitást a császár iránt, és fenntartotta kapcsolatait a bécsi udvarral. Miután visszatért Horvátországba, Jelačić konfliktusba került a magyar kormánnyal, és Batthyányval, a magyar miniszterelnökkel. Batthyány szerint Jelačić szeparatizmusra törekedett, míg Jelačić a magyarokat lázadóknak nevezte, és ezáltal a tárgyalások megszakadtak. 1848 szeptemberében Jelačić csapatai betörtek Magyarország területére, ám előrenyomulásuk lassú volt a rossz ellátás miatt. Ekkor kapta meg Jelačić az osztrák császár rendeletét, amely visszaállította pozícióját. Az előrenyomulás azonban Bécs megsegítésére irányult, ahol a forradalom elleni harcban részt vett. A pákozdi csata azonban megállította előrenyomulását, és háromnapos fegyverszünetet kért, hogy újra csoportosítsa erőit. A bécsi felkelés leverését követően 1848 októberében a Windisch-Grätz  császári-királyi főparancsnoka által vezetett osztrák hadsereggel együtt harcolt tovább a magyar honvédség ellen.

Joseph Graf Jelačić von Bužim (1801–1859), császári-királyi tábornok, Horvátország bánja, a Mária Terézia-rend parancsnoka a Schwechat melletti ütközet utáni táborban. ( A kép forrása: Wurzbach 188 litográfia ( Josef Kriehuber portrélitográfiáinak műjegyzéke ) )

A szabadságharc leverése után

Temesvár eleste után Jelačić célja az volt, hogy csapatait egyesítse a császári főerőkkel. Hátrahagyott egy különítményt Pétervárad ostromgyűrűjének fenntartására, miközben a többi egységgel Temesvárra vonult. Miután a világosi fegyverletétel lezárult a haború, Jelačić 1849 augusztus végén Bécsbe utazott, ahol részt vett a horvátországi, szlavóniai és katonai határőrvidéki újjászervezésről folyó megbeszéléseken. Kiváló helyismerete révén döntő szerepe volt a háború utáni rendezésekben. A béke helyreállítása után Jelačić Horvátországba tért vissza, ahol hősként ünnepelték. I. Ferenc József császár a Katonai Mária Terézia-rend parancsnoki keresztjével tüntette ki, és több más kitüntetést is kapott, többek között a katonai érdemkeresztet és a Lipót-rend nagykeresztjét. 1854 áprilisi címemelésével grófi rangot kapott, és családtagjai is örökölték ezt. Emellett több katonai ezred tulajdonosa lett. Külföldi uralkodóktól, például az orosz cártól és Szászország királyától is kitüntetéseket kapott. Jelačić a császári uralom képviselőjeként tért vissza Zágrábba, ahol Horvátország, Dalmácia és Szlavónia kormányzója, valamint Fiume kormányzója lett. Zágrábban élt haláláig, de gyakran utazott Bécsbe politikai megbeszélésekre. Jelačić császárhűsége kulcsszerepet játszott az Osztrák Császárság fennmaradásában, míg a magyar szabadságharc és a bécsi forradalom leverésében. A birodalmi centralizmus képviselőjeként, különösen a Bach-korszakban, a liberálisok és demokraták szemében gyűlölt személyiséggé vált. Számos gúnyirat készült róla, és az uralkodói proklamációkban őt is említették, mint a forradalmak leverőjét. Jelačić 1859-ben, hosszú betegség után hunyt el, ami elmeállapotát is befolyásolta. Halálát egész Horvátország gyászolta, és kívánságának megfelelően a zaprešići Novi Dvori kastély kápolnájában temették el.

Horváth “szükségpénzek” a forradalom időszakában 

A magyar forradalom kezdetben ösztönözte a függetlenségi törekvéseket a szomszédos Horvátországban is, azonban a horvát forradalmi célok teljesen ellentétben álltak a magyarok szándékaival, így a horvátok hamar letettek az Ausztriától való teljes függetlenség gondolatáról, és az osztrákokat támogatták a magyarokkal szemben. Horvátország ekkor már régóta nem veretett saját pénzt, de a Bécsből származó aprópénzhiány miatt, súlyos pénzhiány lépett fel náluk is, ezért a Horvát Kereskedelmi és Iparkamara 1848. december 1-jén úgy döntött, hogy beszerez egy pénzverésre alkalmas gépet. Egyes városok, mint Fiume, Bakar és Karlovac saját papírpénzt kezdtek nyomtatni, az első horvát nyelvű bankjegyek is ebben az időszakban jelentek meg. Emellett Jelačić bán döntött a zágrábi pénzverde létrehozásáról. A pénzverde rögtönzött volt. A karlócai gépész, Daniel Schultz készítette el a pénzverő gépet, és ezért a munkáért 638 forint és 55 krajcár fizetséget kapott. A gépet Schultz és Jakob Pogorelec a Bánok palotájának földszintjén állították fel a Gornji Grad városrészben. 1849-ben megkezdték ( tervezték húsz krajcáros ezüstpénz verését is ) a réz „križar” ( keresztes ) pénz verését, de csak korlátozott mennyiségben. Ezek a pénzek különlegesek, de nem voltak túl jó minőségűek, mivel az érem hátoldalának öntőformája megrepedt, és ez látható minden fennmaradt példányon. A „križar”-ból mára mindössze 22 darab maradt fenn. Továbbá, az 1848-ban kiadott 25, 100 és 1000 forintos értékű úgynevezett „asignációk” segítségével szerettek volna kölcsönt felvenni, azonban ez végül nem valósult meg. A bécsi kormány, az alkotmány elfogadása után, 1849 áprilisában betiltotta a bankjegyek nyomtatását, így ezeknek a bankjegyeknek nagy részét megsemmisítették, mindössze néhány példány maradt meg, amelyek ma horvát numizmatikai ritkaságok. A „Jelačić-forint” vagy „Jelačić-gulden” néven ismert érmet ( ez inkább egyfajta “emlékérem” ) is elkészítették valamivel korábban, 1848-ban, melynek előlapján Jelačić arcképe szerepel. Ez az érem szintén ritkaságnak számít, amely szimbolizálta a horvát gazdasági önállóság és nemzeti egység kifejezésére tett erőfeszítéseket. Kraus osztrák pénzügyminiszter felismerte, hogy a horvát pénznyomtatás, pénzverés veszélyt jelent az osztrák fennhatóságra, így azonnal utasította a grazi pénzintézetet, hogy ezer gulden értékű, hat krajcáros és kétezer gulden értékű, egy krajcáros érmét küldjenek a horvát kormánynak, egyben utasította Franjo Kulmert, a zágrábi banktanács elnökét, hogy semmisítsék meg a már elkészült horvát pénzeket, mivel Horvátországnak nem ismerik el a saját pénzverés jogát. Jelačić engedelmeskedett, leállította a pénzverést, és a megmaradt rézpénzeket, illetve a Josef Bernsee a bécsi pénzverőben dolgoz metsző által készített négy öntőformát Bécsbe küldték, ahol ma is őrzik őket ritka numizmatikai darabokként. A horvát Bánság Pénzügyi Osztálya 1848 ősze óta létezett, de tevékenysége 1849 őszéig gyenge volt, mivel az áruspekulációk és a gazdasági helyzet miatt a kereskedelem leállt. Minden döntéshez Jelačić bán és a Bánság tanácsának jóváhagyása kellett. Úgy tűnik, hogy a pénzek megsemmisítésében szerepet játszott Ambroz Vranyczany is, aki 1849-ben Bécsbe ment, hogy gazdasági és pénzügyi kérdésekkel foglalkozzon, és végül lemondott Horvátország önálló pénzügyi igényeiről. Horvátország saját pénzverésre tett egyetlen valódi kísérlete ezzel megszakadt, és hamarosan feledésbe merült. Erről az időszakról további információkat találhatsz itt: Povijest novca u Hrvatskoj (od 1527. do 1941. godine). A horvát érme “szükségpénzek”, amelyek 1848-49-ben a Magyar Forradalom idején kerültek forgalomba:

1 forint ( 20 krajcár ), “Jelačić-gulden”: Az ezüstből készült, 26,7 mm átmérőjű és 9,32 gramm súlyú érme előlapján a „POD·BANOM·JOSIPOM·JELAČIĆEM·BUZIMSKIM” felirat olvasható, amely  a horvát államférfi, a horvát történelem ikonikus alakjának, Josip Jelačić horvát bán portréját és az évszámot tartalmazza. A hátoldalán a „USPOMENA·NARODJENJA·JUGOSLAVJANSKE·SLOBODE” felirat látható, egy félhold ábrával, amely szarvaival felfelé fordul, fölötte csillaggal. Az érme 1848-ban készült. ( A kép forrása: biddr.com )

1 krajcár, “Jedan Krizar”: A 26,5 mm átmérőjű, 9,6 gramm súlyú, rézből készült érme előlapján a „TORJEDNA KRALJEVINA HERVAT·SLAV·DALM·” felirat és a kis koronás címer található, hátoldalán pedig a névérték, évszám és a verdejel szerepel. Az érme 1849-ben készült. ( A kép forrása: Horvátország, Zágráb, Régészeti Múzeum )