1959. január 1-jén a Fulgencio Batista vezette diktatúrát megdöntötte a fegyveres gerillamozgalom, a Július 26. Mozgalom ( Movimiento 26 de Julio ). Az új, Fidel Castro által irányított forradalmi kormány a hatalomátvétel után azonnal társadalmi és gazdasági reformok sorába kezdett. A földreform, az egészségügyi reform és az oktatási reform egyaránt a legalsó társadalmi rétegek felemelését célozták. Az oktatás vált az egyik legfontosabb prioritássá, mert a forradalom előtti Kuba ezen a téren súlyos örökséget hordozott.
„Ma a politikusoknak érdekében áll, hogy a nép tudatlanságban maradjon, mert a tudatlan nép a fanatizmus és az előítéletek terjesztőinek, valamint a kapitalizmus haszonélvezőinek a legjobb szövetségese, és egyben a haladás legnagyobb ellensége.”
— Fidel Alejandro Castro Ruz parancsnok, 1959. május 29.
1953-ban a tíz év feletti lakosság 23,6%-a analfabéta volt. A városi lakosság körében ez 11%-ot tett ki, vidéken viszont elérte a 41,7%-ot. A gyerekek több mint fele nem járt iskolába, több mint egymillió ember csak félig tudott írni és olvasni, és mintegy tízezer tanító volt munka nélkül. Bár elméletileg létezett ingyenes és kötelező alapfokú oktatás, nem volt elég tanterem, iskola és felszerelés. Kuba 6,5 milliós lakosságából 1953-ban félmillió gyermek teljesen iskolázatlan maradt. A forradalom első intézkedései közé tartozott az oktatás államosítása: az összes iskola és egyetem vezetését feloszlatták, és az irányítást az Oktatási Minisztérium vette át, a jelszóval: „Az oktatás nem munka és nem kiváltság.” Fidel Castro 1960. szeptember 26-án az ENSZ Közgyűlése előtt kijelentette, hogy Kuba lesz az első latin-amerikai ország, ahol felszámolják az írástudatlanságot.
A szakállas kubai miniszterelnök, Fidel Castro összezárt ujjaival gesztikulálva szól az ENSZ Közgyűlésén tartott hosszú beszédében, 1960. szeptember 26-án, New Yorkban. ( A kép forrása: AP Photo )
E célból háromlépcsős oktatási forradalmat hirdettek meg: az Nemzeti írástudatlanság elleni kampányt ( Campaña Nacional de Alfabetización en Cuba ), majd 1972-ben az Oktatási Brigádokat, végül pedig az „Eszmék harcát”, amely a teljes társadalom kulturális felemelését célozta. Az analfabetizmus felszámolására indított kampányban 35 ezer tanító és több mint százezer önkéntes vett részt. A brigadisták nappal együtt dolgoztak a parasztokkal a földeken, este pedig írni és olvasni tanították őket. Fidel Castro 1961-ben így buzdította az önkénteseket: „Tanítani fogtok, és tanulni is fogtok.” A városi fiatalok ekkor szembesültek először a falusi szegénység valóságával. A kormány szándékosan keverte a társadalmi rétegeket: városi tanítókat küldtek vidékre, hogy közvetlen kapcsolatot teremtsenek a parasztsággal, és így bontsák le a város és falu közötti szakadékot.
7. osztályos diák tanít egy nemek szerint elkülönített 5. osztályt
A kampány nemcsak az írás-olvasás megtanításáról szólt, hanem a közösségi identitás kialakításáról is. Az oktatási anyagok politikai színezetűek voltak, a cél az egység, a bátorság, a harci szellem, az intelligencia és a történelmi tudatosság megerősítése volt. A fiatalokat „Műveltségi Brigádokba” szervezték: ők építettek iskolákat, képeztek új tanítókat, és oktatták a helyi lakosságot.
Kubai írástudatlanság elleni kampány plakátja, amely a „Nosotros Contribuimos” ( Mi hozzájárulunk) felirattal és a „Comisión Nacional de Alfabetización” ( Nemzeti Írástudatlansági Bizottság ) megjelöléssel népszerűsítette az írástudás terjesztését.
Az eredmények látványosak voltak. 1958-ban még 23,6% volt az analfabetizmus aránya, 1962-re azonban 3,9%-ra csökkent. 1961. december 22-én százezer tanító vonult Havanna Forradalom terére, óriási ceruzákkal, és ezt kiáltották: „Fidel, Fidel, mondd, mit tehetünk még?” Castro híres válasza így hangzott: „Tanulni, tanulni, tanulni!” Ugyanezen a napon, a José Martí Forradalom téren 300 ezer ember előtt jelentették be: Kuba megszabadult az analfabetizmustól. Ettől kezdve december 22-e a Nemzeti Oktatás Napja lett. A forradalom során nemcsak új iskolákat építettek, hanem megszervezték a Munkás- és Paraszti Iskolákat is, amelyek a felnőttoktatást segítették, külön figyelemmel a falusi nők igényeire. Létrehozták az országos könyvtárhálózatot, biztosították az iskolai étkeztetést, fejlesztették a gyermekek testi nevelését.
Az 1961-ben elfogadott Oktatás Államosításáról szóló törvény, majd az alkotmány kimondta: „Mindenkinek joga van az oktatáshoz, mindenki jogosult minden szinten ingyenes oktatásra.” Az állam ösztöndíjrendszert, tankönyvellátást és a testneveléshez, sporthoz való jogot is biztosított.
Tudtad? ( történelmi érdekességek )
| Az ébresztőórák előtt voltak „kopogtatók”. Az 1970-es évekig felbérelhettél, úgynevezett kopogtatót, hogy megkopogtassa az ablakot, és reggel felébresszen. Hosszú botokat, csörgőket, puha kalapácsokat vagy borsólövőket használtak a "munka" elvégzéséhez. A szabály szerint addig nem hagyhatták el az ügyfél ablakát, amíg meg nem bizonyosodtak arról, hogy fel nem ébredt. A fizetésük kevés volt, csak az eredeti munkájuk kiegészítésére volt elég. Általában időseb férfiak vagy nők végezték ezt a munkát, de volt rá példa, hogy járőröző rendőrök is így egészítették ki a keresetüket. |
A kampány egyik legjelentősebb sajátossága a nők részvétele volt. Sok fiatal nő, gyakran családja tiltakozása ellenére, csatlakozott az „írástudatlanság elleni hadsereghez”, ezzel átlépve a kor szigorú nemi szerepeit. Az önkénteseket katonai egyenruhába öltöztették, nemtől függetlenül. Bár a hivatalos forradalmi narratíva nem adott teret önálló feminista mozgalmaknak, a nők aktív részvétele hozzájárult a kubai társadalom patriarchális berendezkedésének átalakulásához.
Fiatal nők, akik az írástudatlanság elleni kampányban dolgoztak, 1961 májusában óriási ceruzákkal vonultak fel Havanna utcáin a kubai forradalom idején. ( A kép forrása: AFP / Getty Images )
A kubai írástudatlanság elleni küzdelem eredményei tartósak voltak: az írástudás aránya 1981-ben 97,85%, 2002-ben 99,80%, 2012-ben pedig 99,75% volt. A kampány világszerte inspirációként szolgált, és ma is a lelkes, elkötelezett közösségi összefogás erejének példája. Havanna külvárosában a Nemzeti Műveltségi Kampány Múzeuma őrzi a brigadisták fényképeit, leveleit, kézikönyveit és a korabeli újságokat. Napjainkban Kubában az iskolák évente mintegy 220 tanítási napon, napi 6–7 órában működnek. A 10. osztályig kötelező az oktatás. Az iskolák száma a forradalom előtti 7674-ről 12 446-ra emelkedett. Vallási és magániskolák nincsenek, de vallási intézmények tarthatnak saját képzést. A kubai oktatási rendszer legnagyobb erőssége, hogy ötvözi az elméletet és a gyakorlatot, az iskolát és az életet, a tanulást és a termelést. Sajnos azért már vannak problémák, úgy mint bármelyik országban ( akár Magyarországot is említhetjük ).
Ami még mindig pozitív
Kubában az oktatás továbbra is az ingyenesség és az univerzalitás elveire épül, így az alapelvek nagy részét igyekeznek fenntartani. A tanulói létszám még mindig magas, sokan járnak iskolába, és az oktatás módszertani, logisztikai támogatását részlegesen biztosítják, bár az anyagi erőforrások szűkösek. Az oktatási rendszer nemzetközi elismertségnek örvend, különösen az UNESCO-val működő iskolák révén, amelyek tapasztalatai más országok számára is értékesek.
A bajok és visszaesések
Ugyanakkor jelentős problémák is fennállnak, amelyek rontják az oktatás minőségét és hatását. Sok iskola nem tud teljes tanári létszámot biztosítani; például Camagüey tartományban csak körülbelül 75,5%-os a tanárellátottság, Matanzasban pedig több mint 2 000 tanító hiányzik. Országosan több tízezer tanító hiánya is fennáll a 2024–2025-ös tanév kezdetén. Az infrastruktúra és anyagi erőforrások hiányosságai szintén problémát jelentenek: sok iskola rossz állapotban van, hiányoznak bútorok, tanszerek, az iskolák környezete gyakran higiéniai gondokkal küzd, áramkimaradások nehezítik az órarendet, és sok gyereknek „használt” felszerelésekre kell támaszkodnia. Az infláció, az alacsony fizetések és a tanári pálya vonzerejének csökkenése hozzájárul a tanárok elvándorlásához. Diákok számára az alapvető dolgok, mint a ruházat, étkezés és tanszerek, jelentős terhet jelentenek. Egyes tantárgyak, például matematika, fizika és angol, súlyos tanárhiánnyal küzdenek, és vannak olyan területek, ahol az infrastruktúra állapota annyira rossz, hogy az órák megtartása is nehéz.
Összességében Kubában az oktatás még mindig sok szempontból jobb, mint sok más latin-amerikai országban, és az alacsonyabb társadalmi rétegek is hozzáférnek a képzéshez. Az írástudatlanság nagyjából felszámolt, és az alapellátás ingyenes. Ugyanakkor a minőség, a tanárellátottság, az infrastruktúra és az anyagi források hiányosságai komoly kihívásokat jelentenek, amelyek rontják a forradalom idején elért eredmények fenntarthatóságát és az oktatás hatékonyságát.
Felhasznált források:
heartland.org, The Cuban Literacy Campaign of 1961
dunyalilar.org, Küba eğitimi üzerine birkaç söz…
A cikk írásába besegített: ChatGPT ( OpenAI mesterséges intelligencia kutató laboratórium által kifejlesztett chatbot )
Hirdetés
Van véleményed? Valamit javítanál a cikkben? Vagy csak hozzászólnál?