Hirdetés


Ahogy pár napja jósoltuk, “mozgolódik” az arany, és ezüst :) Végre :)


A bejegyzés becsült olvasási ideje < 1 perc

Mint azt ahogy pár napja említettem, nagyon úgy néz ki, hogy a trendforduló megtörtént! Az okokat nem próbálom most részletezni, mivel kb. jelenleg is ugyanaz, mint pár napja. Mindössze csak annyi, hogy azért nevezném kitörésnek az emelkedést ( arany 1860 $ / uncia körül mozog most, ezüst 25 $ / uncia ), mivel közben a dollár erősödik, és ennek ellenére is vették az aranyat, és ezüstöt a befektetők. Illetve kezdik árazni a magasabb inflációt, az “átmeneti” narratíva, amit legfőképpen a FED tart jelenleg is, kezd hiteltelenné válni! Ha “baj” lesz, akkor tartom amit pár napja mondtam. Szinte minden eszköz túlvásárolt, irreális szinten van, egyedül a nemesfémek maradtak le, bennük lehet majd menedéket találni.

Véleményem szerint a fedezeti eladások, ha lesznek, mikor esni kezdenek a tőzsdék, rövid  távúak lesznek, vagy kisebb mértékűek. Gyakorlatilag kénytelenek lesznek az alapok, befektetők átforgatni valamennyit a nemesfémekbe, még talán a kriptopénzek is eshetnek, mivel az “egyensúlyi képletben” ( mindennek van valós értéke, a kabzsiság, spekuláció, csak ideig-óráig tarthat fenn irracionális értékelést! ) a kriptopénz egyenlőre nem szerepel. Egy nagy alap, vagy bank azért még nem fog milliárdokért kriptopénzt venni, ami akár 10-15%-ot is mozoghat minden irányba pár perc leforgása alatt!!


Tudtad? ( történelmi érdekességek )

A kötélhúzás valaha olimpiai sportág volt. A kötélhúzás korábban olimpiai sportág volt! 1900 és 1920 között szerepelt az olimpiai programban, és 5 különböző nyári olimpiai játékon lehetett nevezni rá. A legtöbb érmet Nagy-Britannia nyerte 5 éremmel, majd az USA 3 éremmel.

Szóval én tartanám ha lenne 🙂 arany vagy ezüst befektetésem. Nekünk, akik szeretjük a numizmatikát, és akár arany, ezüst pénzeket is gyűjtünk, “most két legyet üthetünk egy csapásra 🙂 ” A nunizmatikai  érték, az örök 🙂 a nemesfém tartalom értéke pedig, most a numizmatikának ( is ) dolgozik 🙂

Semmiképpen ne vedd a fentieket befektetési tanácsnak, ez kizárólag az én véleményem, ha befektetési döntést kívánsz hozni, javaslom, hogy  előtte konzultálj profi befektetési tanácsadóval, én nem vagyok az!!

Hirdetés


Van véleményed? Valamit javítanál a cikkben? Vagy csak hozzászólnál?


Legfrissebb bejegyzések