A 17–18. században Európát egy különös jelenség tartotta rettegésben: akadtak, akik szándékosan gyilkoltak azért, hogy kivégezzék őket. A mai ember számára felfoghatatlannak tűnő gyakorlat a vallási hiedelmek és a korabeli jogi következmények sajátos elegyéből fakadt.
Az öngyilkosságot halálos bűnnek tekintették, amelyért mind az egyház, mind a világi törvények súlyos büntetést róttak ki. A teológiai értelmezések – például Martin Luther tanításai nyomán – különösen hangsúlyozták, hogy az öngyilkosokat az örök kárhozat várja. Csakhogy megjelent egy kiskapu: a gyilkosoknak lehetőségük volt bűnbánatot tartani kivégzésük előtt, így – legalábbis hitük szerint – megnyílhatott előttük az üdvösség. Ennek tudatában akadtak, akik szándékosan követtek el gyilkosságot, abban a reményben, hogy lelkük megmenekülhet.
Tudtad? ( történelmi érdekességek )
| 1525 és 1866 között, kb.: 12 és fél millió embert raboltak el Afrikából, és adtak el rabszolgának az Egyesült Államokban, Dél-Amerikában és a Karibi-térségben. |
Utcai verekedés fiatal vándorárusok és egy férfi között, két kísérő versszakkal. Rézmetszet, 16. század ( ? )
Meglepő módon sokan nyíltan be is vallották indítékukat: a halálbüntetést lelki feloldozás útjának tekintették. A hatóságok igyekeztek elrettenteni az embereket: nyilvános kínzásokkal, megszégyenítéssel és példás büntetésekkel próbálták megfékezni a jelenséget. Végül a 18. század folyamán több helyütt – például Dániában és Svédországban – törvényt módosítottak, s a „suicidium per homicidium” ( öngyilkosság gyilkosság által ) elkövetőit ( „öngyilkos-gyilkosok” ) halálbüntetés helyett életfogytiglani kényszermunkára ítélték. Bár az egyházi vezetők eleinte hevesen tiltakoztak, a gyakorlat hatásosnak bizonyult: a jelenség rövid időn belül megszűnt. Ez a sötét korszak jól mutatja, milyen bonyolult kölcsönhatásban állhatnak a vallási meggyőződések, a jogrendszer és az emberi kétségbeesés – egy hátborzongató ablakot nyitva az emberi lélek mélységeibe.
Hirdetés
