A reneszánsz Róma a 16. század elején Európa egyik legfényesebb városa volt. Palotái, templomai és műkincsei a hatalom, a gazdagság és az emberi alkotókészség diadalát hirdették. A pápai udvar nemcsak vallási központként működött, hanem politikai és kulturális nagyhatalomként is: művészek, tudósok és bankárok gyűltek ide Itáliából és azon túlról. Úgy tűnt, az „Örök Város” valóban kiérdemelte a nevét, és semmi sem fenyegetheti fennmaradását. Ám a történelem gyakran könyörtelenebb, mint a legendák. 1527 tavaszán Róma olyan katasztrófát élt át, amely nemcsak a város arculatát, hanem egész Európa hatalmi viszonyait is megrázta. A császári zsoldosok fosztogatása – a hírhedt Sacco di Roma – brutális erővel vetett véget a reneszánsz egyik legvirágzóbb korszakának. A pusztítás mértéke, az emberéletek száma és a kulturális veszteségek egyaránt példátlanok voltak. Ennek a történelmi tragédiának azonban nemcsak krónikák és kortárs beszámolók állítanak emléket, hanem egy különös, első pillantásra “silánynak” és formátlannak tűnő érme is. Formája szabálytalan, feliratai nehezen olvashatók, mégis egy rendkívüli helyzet lenyomatát hordozza magán. Ez az érme a kétségbeesés, a sietség és a túlélés eszköze volt egy olyan pillanatban, amikor a pápai hatalom szó szerint váltságdíj fejében próbálta megmenteni önmagát. A pénzverés történetén keresztül nemcsak egy numizmatikai ritkaságot ismerhetünk meg, hanem bepillantást nyerhetünk abba is, miként omlott össze Róma évszázados tekintélye néhány hét leforgása alatt – és hogyan vált egy egyszerű ezüstérme egy egész korszak bukásának szimbólumává.
Az előlapon a pápai címer jelenik meg, tetején a pápai tiarával, az ünnepi fejékkel. Alatta a keresztezett kulcsok láthatók, az úgynevezett „mennyország kulcsai”, amelyek azt jelképezik, hogy Krisztus Péterre bízta hatalmát. Maga a címer sokaknak ismerős lehet: az öt gömb, azaz a palle díszíti, amely a Medici-ház jelképe. Ez egyértelműen elárulja, hogy az érme verésekor a pápa egy Medici volt: VII. Kelemen pápa, Giuliano de’ Medici törvénytelen fia, Lorenzo il Magnifico unokaöccse.
VII. Kelemen ( Giulio de’ Medici, Firenze ), 1523–1534. Ostromidei dukát ( ducato ossidionale ), 1527. Ezüst, 35,67 g, átmérő: kb. 39,6 mm. Előlap ( D/ ): CLEMENS VII PONTIF MAX felirat. A Medici-címer ábrázolása, felül pápai tiarával, alatta szalagos, keresztbe tett kulcsokkal. A címer csúcsán liliom ( fleur-de-lis ). Hátlap ( Rv. ): S PA + S PE felirat. Szent Péter és Szent Pál mellképei, glóriával, egymás felé fordulva. A mező alsó részén, a két büszt között a VL monogram látható ( ismeretlen verdejegy ). Alul, köriratként: ALMA ROMA. Hivatkozások: Muntoni 21; CNI 151; Spaziani Testa 2; Berman 832. Rendkívül ritka. Állapot: q. SPL ( majdnem kiváló ). ( A kép forrása: numisbids.com )
A hátlapon az „Alma Roma”, vagyis „áldott Róma” felirat olvasható. A város két legfőbb védőszentje látható rajta: bal oldalon Szent Pál, magas homlokkal és jellegzetes, kampós orral, jobb oldalon Szent Péter, barátságosabb arcvonásokkal. Mindkettőjük fejét glória övezi. Fent rövidített nevük szerepel: S PA Szent Pál, S PE Szent Péter jelöléseként. De miért ilyen különös ez az érme? Alakja szabálytalan, aligha nevezhető kereknek, a felirat pedig nehezen olvasható. ( Két változat létezik. Az egyiken a szentek mellett ( balra, és jobbra ) látható egy “kereszt” ( ilyen a fenti darab ), a másokon pedig nem ) Ez egyáltalán nem méltó egy olyan pápához, aki annyira rajongott a művészetekért, hogy még halála előtt néhány nappal is Michelangelót bízta meg az Utolsó ítélet freskójának elkészítésével. A magyarázat egyszerű: az érméket súlyos időszorítás alatt verték. Hogy miért volt ekkora sietség? Ehhez vissza kell mennünk az események kezdetéhez.
Giulio di Giuliano de’ Medici, VII. Kelemen pápa ( 1523-34 ), Sebastiano del Piombo alkotása ( festmény ), 1531 körül ( A kép forrása: commons.wikimedia.org )
1527. március 16-án Georg von Frundsberg, a Német-római Birodalom szolgálatában álló condottiere Bologna közelében ütött tábort seregével. A condottierék hivatásos hadvezérek voltak: saját költségükön toboroztak zsoldosokat, majd busás haszonért bocsátották őket más uralkodók rendelkezésére. Frundsberg serege hatalmas volt: több mint 20 000 landsknecht, többségük német és svájci, táborozott Bologna falain kívül. Megbízójuk V. Károly császár volt, „a birodalom ura, ahol sosem nyugszik le a nap”. Mégis, a császár krónikus pénzzavarban szenvedett. Bár 60 000 dukátot küldött Frundsbergnek, ez elenyésző összeg volt egy ekkora hadsereg kifizetéséhez.
A landsknechtek ( magyarul gyakran landknecht, illetve lándzsás zsoldos ) a 15–16. században működő zsoldoskatonák voltak, akik hosszú pikákkal, alabárdokkal és kétkezes kardokkal harcoltak. Hírhedtek voltak fegyelmezetlenségükről, feltűnő, színes öltözetükről és kegyetlen harcmodorukról. Szolgálataikat uralkodók, pápák és városállamok bérelték fel, de hűségük szinte kizárólag a rendszeresen kifizetett zsoldtól függött. Amennyiben nem kapták meg a járandóságukat, gyakran fosztogatásból „pótolták” azt – ahogyan ez 1527-ben Róma kifosztásakor is történt. A landsknechtek ebben az esetben döntő szerepet játszottak a város elfoglalásában és elpusztításában.
Tudtad? ( történelmi érdekességek )
1816-ban nem volt nyár a Földön. A "Dido building Carthage" című William Turner festményen egy szokatlanul ragyogó Napot láthatunk. Talán a művész így próbálta meg ábrázolni az indonéz Tambora vulkán kitörése miatt keletkező szokatlan fényhatásokat. 1815 áprilisában szokatlan természeti katasztrófa következett be a Földön: a Tambora vulkán kitörése annyi gázt és hamut lövellt a légkörbe, ami éghajlatváltozást okozott az egész bolygón. 1816-ot ezért nyár nélküli évnek nevezik, és a mai napig ez volt a leghidegebb év az emberiség történelme során, amióta csak dokumentáljuk az időjárási megfigyeléseket. A hőmérséklet világszerte csökkent, ami hatalmas terméskiesést, állatpusztulást és globális élelmiszerhiányt okozott. A tudósok szerint az abnormális hideg oka az 1815-ös indonéz vulkánkitörés, valamint számos más nagyobb kitörés volt 1808 és 1814 között. A légkörben felhalmozódott jelentős mennyiségű hamu következtében kevesebb napfény jutott át a sztratoszférán. Több hónapba telt, mire a hamu teljesen szétterjedt a Föld légkörében, így az 1815-ben bekövetkezett hatalmas kitörés hatása ebben az évben még nem is volt igazán észlelhető Európában, 1816 márciusában azonban már annál inkább, amikor nem érkezett a tavasz, hanem továbbra is szokatlanul télies maradt a hőmérséklet. Áprilisban és májusban rengeteg hó, eső és jégeső esett, júniusban és júliusban pedig nulla fok alatti hőmérsékletek voltak az Egyesült Államokban: New Yorkban és New Englandben a hó is esett. Németországot szokatlanul erős viharok sújtották ebben az évben, sok folyó kiöntött, Svájcban pedig az év minden hónapjában esett a hó.
Amikor elterjedtek a hírek egy esetleges pápai–császári békéről, a katonák félni kezdtek, hogy sosem kapják meg járandóságukat. A zsoldosokat egyetlen dolog érdekelte: a pénzük. Róma csábító célpontnak tűnt. A reneszánsz egyik leggazdagabb városa volt, pompás palotákkal és arannyal díszített templomokkal. Ráadásul a pápa takarékosságból elbocsátotta hadseregének nagy részét, így az ellenállás csekély volt. Az ellátás és a zsold elmaradása miatt a zsoldossereg végül fellázadt, ezért a hadvezetés zsákmányszerző hadjáratban látta a megoldást. Firenze vagy Róma megsarcolását tervezték, majd dél felé indultak. Georg von Frundsberg, a német lándzsások parancsnoka a fegyelem fenntartása közben agyvérzést kapott és kiesett a vezetésből. Utódja, Charles de Bourbon engedett a katonák követeléseinek. Először Firenze ellen indultak, de a várost védő csapatok visszaverték őket, az elhúzódó ostrom pedig gyorsan ellehetetlenítette ellátásukat. 1527. március 16-án újabb lázadás tört ki, a zsoldosok megtagadták az engedelmességet, ostromfelszerelésüket hátrahagyva Róma felé vonultak, hogy VII. Kelemen pápán álljanak bosszút. Útjuk során feldúlták Romagnát, átkelésre készültek az Appennineken, miközben a lakosság tömegesen menekült előlük.
Fosztogató csapatok Rómában ( Johann Lingelbach festménye, 17. század ) ( A kép forrása: commons.wikimedia.org )
Egy kortárs beszámoló szerint: „1527-ben, május 6-án rohammal bevettük Rómát, 6000 embert agyonvertünk, kifosztottuk az egész várost, feltörtük a templomi sírokat, mindent elvittünk, amit csak találtunk, felégettük a város nagy részét, és különös módon tartottuk rendben a házakat. Minden kéziratot, oklevelet, iratot és könyvet elpusztítottunk.”
A valóság még ennél is borzalmasabb volt: nem 6000, hanem mintegy 20 000 ember halt meg az ostrom során, és további 30 000 áldozatot követelt a pestis, amelyet a zsoldosok hurcoltak be a városba. A Svájci Gárda Kaspar Röist vezetésével a Szent Péter téren hősiesen védte VII. Kelemen pápa életét; a 189 fős gárdából csak 51-en élték túl a harcot. Miközben az utcákon tombolt az erőszak, végül a pápa az Angyalvárba menekült a titkos Borgó-átjárón keresztül, miközben a német zsoldosok ostrom alá vették a várost és a vár környékét.
Svájci gárdisták gyilkos közelharcban német landsknechtek ellen ( Ifj. Hans Holbein korabeli rajza ) ( A kép forrása: commons.wikimedia.org )
A császári csapatok gyorsan átvették Róma irányítását: áttörtek a kapukon, átkeltek a Ponte Siston, és egész Rómát elfoglalták. A fosztogatás és mészárlás nyolc napig tartott, házról házra pusztítva, templomokat kifosztva, polgárokat meggyilkolva és nőket megerőszakolva; a város műkincseinek mintegy 90%-át ellopták, a zsákmány értékét 10 millió dukátra becsülték. Végül június 7-én az Angyalvár kiéheztetett védői megadták magukat, a pápa súlyos engedményeket tett V. Károlynak: átadta erődségeket, lemondott városokról, és 400 000 dukát kártérítést fizetett, hogy megmentse magát és híveit. A pápa minden nemesfémet beolvasztatott az erődben, hogy előteremtse az összeget – a hagyomány szerint még a pápai tiara is erre a sorsra jutott.
Ez az érme tehát ennek a tragikus történetnek a néma tanúja. Kapkodva, gyenge verőtövekkel készült, szabálytalan formájú darab, mégis jó minőségű ezüstből. Róma azonban a fosztogatás után annyira romokban hevert, hogy V. Károly császár kénytelen volt koronázását Bolognában megtartani. Egyetlen érme, amely egy egész korszak bukását sűríti magába.
Hirdetés
