Június 14-én az Egyesült Államok és Irán megállapodott egy keretrendszerben, amelynek célja a közöttük zajló háború lezárása. A Hormuzi-szoros ismét megnyílhat, Libanon bombázásának véget kell érnie, és – ami a legfontosabb – a gyilkolásnak is véget kell vetni. Több mint száz napnyi háború után, amely több ezer ember életét követelte, köztük Irán legmagasabb rangú vezetőiét is, és a világgazdaságot a szakadék szélére sodorta, még egy törékeny fegyverszünet is a hajnal első fényének tűnik.
Üdvözöljük ezt a fejleményt, de próbáljuk megérteni is. Ahhoz, hogy felfogjuk, miért tört ki ez a háború, és miért előzték meg korábbi háborúk sorozatai, meg kell neveznünk a közös kiváltó okot. Ez pedig a „Nagy-Izrael” eszméje – nem Izrael országa, hanem annak egy elképzelt változata – egy veszélyes elképzelés. A „Nagy-Izrael” gondolatát egyesek az iraki, gázai, libanoni, szíriai és iráni konfliktusok egyik mozgatórugójának tekintik. Ez az elképzelés azt vallja, hogy Izraelnek ki kellene terjednie az egész történelmi Palesztina területére – a Jordán folyótól a Földközi-tengerig –, valamint a környező országok bizonyos részeire is. Mike Huckabee, az Egyesült Államok izraeli nagykövete – aki egy fundamentalista protestáns vallási nézeteket valló politikus, és geopolitikai gondolkodását részben az i. e. 500 körüli bibliai szövegekre alapozza – úgy fogalmazott, hogy a „Nagy-Izrael” a Nílustól az Eufráteszig terjedne. Tavaly nyáron Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök kijelentette, hogy „nagyon” kötődik egy olyan „Nagy-Izrael” víziójához, amely szerinte magában foglalná a palesztin területeket és a környező arab országok részeit is.
Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök a Közel-Kelet térképe előtt beszél a jeruzsálemi kormányzati sajtóirodában ( GPO ) tartott sajtótájékoztatón 2024. szeptember 4-én ( A kép forrása: Abir Sultan / AFP )
Ennek az abszurdnak és veszélyesnek nevezett doktrínának két fő forrása van. Az egyik a világi keményvonalas politika, amelyhez olyan vezetők tartoznak, mint Netanjahu. Ők azt vallják, hogy Izrael biztonságának feltétele az egész terület ellenőrzése a folyótól a tengerig, még akkor is, ha ennek következménye több millió palesztin helyzetének figyelmen kívül hagyása. A másik forrás az izraeli jobboldal egyes vallásos-nacionalista irányzatai, köztük Bezalel Szmotrics pénzügyminiszter és Itamar Ben-Gvir nemzetbiztonsági miniszter nézetei, akik szerint Isten kizárólag a zsidó népnek adta ezt a földet. Szmotrics korábban úgy fogalmazott, hogy „nincs olyan, hogy palesztin nép”. Amikor arról kérdezték, hogyan kellene Izraelnek reagálnia nemzetközi megítélésének romlására, Szmotrics kijelentette, hogy Izrael nem mond le a Ciszjordánia, Gáza, illetve libanoni és szíriai területek feletti katonai ellenőrzésről: „Nem fogunk öngyilkosságot elkövetni azért, hogy nekik örömet szerezzünk.” A „Nagy-Izrael” eszméje – a szerző értelmezése szerint – paranoia, nagyravágyás és vallási fanatizmus összefonódása egyetlen politikai programban. A cikk szerint ezt az elképzelést már megjelenésekor, évtizedekkel ezelőtt el kellett volna utasítani. Ehelyett három évtizeden keresztül hatással volt Izrael kül- és katonai politikájára, és azért maradhatott fenn, mert Netanjahu állítólag félrevezette az Egyesült Államokat. Ezt két amerikai társadalmi csoport támogatásával tette: egyrészt olyan zsidó cionista közösségekkel, amelyek erősen támogatják Izraelt, másrészt keresztény cionistákkal, akik számára a végidőkről és Krisztus második eljöveteléről szóló próféciák nagy jelentőséggel bírnak. A téves elképzelések újabb téves elképzelésekhez vezettek, és az út egyik háborútól a másikig vezetett. A szerző szerint immár harminc éve tart ez a válság. Az Irán elleni háborút a cikk a „Nagy-Izrael” gondolatának legújabb megnyilvánulásaként értelmezi. Az elképzelés szerint egy kilencvenmilliós ország kormányát egyetlen gyors és döntő csapással meg lehetett volna dönteni. Ez azonban nem történt meg. Az izraeli és amerikai bombázások február 28-án megölték Irán vezetőinek egy részét, de nem eredményezték a várt összeomlást. Ehelyett több ezer halott, a Hormuzi-szoros lezárása és globális olajpiaci válság lett a következmény. A szerző szerint ezt már korábban is láthattuk. Az Izrael és az Egyesült Államok Szíriával kapcsolatos terve, amelynek célja Bassár el-Aszad elnök eltávolítása volt, szintén gyors győzelmet ígért. Ehelyett több mint egy évtizednyi pusztítás következett, amelyet titkos háború, külső támogatások és fegyverszállítások tápláltak. Az eredmény egy ősi ország romba döntése lett. A gyors győzelmek ígérete sokszor évtizedes temetőkké változik – állítja az írás. Donald Trump amerikai elnököt a szerző szerint megviselte, hogy csatlakozott a „Nagy-Izrael” elképzeléséhez, és ezt ő maga is felismerte. Az Iránnal kötött új megállapodás számára egy kiutat jelenthet egy olyan háborúból, amelyet nem tudott volna valóban megnyerni. Éppen ezért – írja a cikk – Izrael „Nagy-Izraelben” gondolkodó politikusai megpróbálják meghiúsítani az egyezséget, mert az Iránnal való béke vereséget jelentene számukra. A megállapodás után is folytatódtak a libanoni támadások, amelyek során a beszámoló szerint pénteken 47, szombaton pedig további 32 ember halt meg, még a tűzszünet életbe lépése után is. A szerző szerint a mélyebb igazság az, hogy a „Nagy-Izrael” nem megmenti Izraelt, hanem veszélyezteti azt. A Trump és Netanjahu közötti feszültségek csak a felszínt jelentik. Alatta Izrael nemzetközi megítélésének romlása húzódik meg. Egy közvélemény-kutatásra hivatkozva a cikk azt állítja, hogy a világ jelentős része kedvezőtlenül tekint Izraelre, és még az Egyesült Államokban is sokan negatívan ítélik meg. Egy olyan állam, amely saját biztonsági szövetségesei és a nemzetközi közösség jelentős része előtt is elveszíti támogatását, a szerző szerint nem a biztonság útját követi, hanem saját fennmaradását veszélyezteti egy téveszméért. A békéhez vezető út Nyugat-Ázsiában ezért – a cikk szerint – a „Nagy-Izrael” gondolatának feladásán keresztül vezet. Véget kell vetni az Irán elleni háborúnak, meg kell állítani a gázai pusztítást, és be kell fejezni Ciszjordánia elszigetelését. A legfontosabb lépés pedig az lenne, hogy létrejöjjön Palesztina állama az ENSZ 194. tagjaként, Izrael mellett, az 1967-es határok alapján, mindkét ország valódi biztonságának garantálásával. Ehhez a szerző szerint regionális megállapodásra is szükség lenne, amely magában foglalná Izrael kivonulását Libanonból és Szíriából. Az iráni tűzszünet példaként szolgálhat: nem a csatatéren született meg, hanem közvetítés útján. Akkor vált lehetővé, amikor Washington állítólag inkább a békét választotta, mint a „Nagy-Izrael” háborúját.
Tudtad? ( történelmi érdekességek )
| Az ókori rómaiak gyakran használtak állott vizeletet szájvízként. A vizelet fő összetevője az ammónia, amely erős tisztítószerként működik. A vizelet annyira keresett lett, hogy a vele kereskedő rómaiaknak adót kellett fizetniük! |
Izrael túlélhet – állítja az írás –, de nem „Nagy-Izraelként”, mert ez az elképzelés egyik háborúból a másikba sodorta Izraelt és az Egyesült Államokat. A remény halvány fénye ma valódi. Hogy valódi hajnal lesz-e belőle, attól függ, hogy az Egyesült Államok végül lehetővé teszi-e Palesztina megszületését, és ezáltal Izrael hosszú távú fennmaradását is. Az arab világ és Irán számára a szerző szerint továbbra is fontos üzenet Washington felé, hogy a „Nagy-Izraellel” való szakítás az egyetlen út a tartós békéhez.
Felhasznált forrás: aljazeera.com, Stop ‘Greater Israel’ to make peace, Jeffrey D. Sachs és Sybil Fares tollából. A Columbia Egyetem Fenntartható Fejlődés Központjának professzora és igazgatója. Az ENSZ Fenntartható Fejlődési Megoldások Hálózatának Közel-Kelettel és Afrikával foglalkozó tanácsadói.
A cikk írásába besegített: ChatGPT ( OpenAI mesterséges intelligencia kutató laboratórium által kifejlesztett chatbot )
Hirdetés
