A második világháború idején a náci Németország számos módszert alkalmazott a megszállt területeken élő zsidó lakosság vagyonának elkobzására. Ennek egyik legnagyobb és legjobban szervezett vállalkozása volt az úgynevezett „M-Aktion” ( „M” mint Möbel, azaz bútor – szóból ered, Aktion-t pedig magyarosítva leggyakrabban így fordítjuk: „művelet”, esetenként: „hadművelet”, „eljárás”, „kampány”, vagy „intézkedés” – a szövegkörnyezettől függően. ) 1942-től kezdődően, amely keretében a nyugat-európai zsidó családok elmenekült vagy deportált lakásaiból bútorokat, háztartási eszközöket és egyéb értéktárgyakat foglaltak le, majd elszállították Németországba. Ezeket a tárgyakat elsősorban a bombázások miatt otthonukat vesztett német polgárok számára gyűjtötték össze, ezzel is erősítve a háborús morált és támogatva a náci rezsim ideológiai céljait. A cikk részletesen bemutatja az M-Aktion megszervezését, működését, résztvevőit, valamint a művelet gazdasági és társadalmi következményeit.
1942-től kezdve a Német Birodalom Keleti Megszállt Területek Minisztériuma létrehozott egy „Nyugati Szolgálati Hivatalt” ( Dienststelle Westen ), amely megindította az úgynevezett M-Aktion-t. Ennek keretében Franciaországban és a Benelux-államokban a deportált vagy elmenekült zsidók „őrizetlenül hagyott lakásaiból” rendszeresen lefoglaltak bútorokat és más berendezési tárgyakat. Az elkobzott lakásfelszereléseket gyűjtőhelyekre szállították, kezdetben a megszállt keleti területeken működő közigazgatási hivatalok kapták meg őket, később azonban elsősorban a Német Birodalomban élő, bombázások által sújtott lakosság részére bocsátották áruba. A Reichsleiter Rosenberg-munkacsoport ( Einsatzstab Reichsleiter Rosenberg, ERR ) a megszállt nyugati országokban külön rablóhadműveletet irányított. Ennek célja az volt, hogy a zsidóktól hátrahagyott lakásokból – Franciaországban, Belgiumban és Hollandiában – elvigyék a bútorokat, háztartási eszközöket és ruhákat. Miután az ERR személyzete nem győzte a feladatokat, Rosenberg Hitler jóváhagyásával 1942. április 17-én Párizsban önálló „Nyugati Szolgálati Hivatalt” hozott létre, amely alá több alhivatal tartozott Franciaország, Belgium és Hollandia megszállt területein. E hivatal feladata eredetileg az volt, hogy a keleti fronton újonnan létrehozandó közigazgatási hivatalokat bútorral lássa el. Ahogy azonban fokozódtak a szövetségesek légitámadásai Németország ellen, az M-akció során begyűjtött bútorokat egyre inkább a bombázások károsultjai kapták. A hivatal vezetője Kurt von Behr volt, aki egyben az ERR nyugati hivatalának ( Franciaország, Belgium, Hollandia ) élén is állt, és Gerhard Utikal, az ERR vezetője alá tartozott. Behr 1943 júniusáig az ERR nyugati osztályának „Képzőművészeti Különbizottságát” is vezette, és fő felelőse volt a műkincsrablásoknak.
Párizs, Franciaország. Teherautó pakol ki ládákat a Möbel-Aktion során az ERR személyzete által zsákmányolt tárgyakból. ( A kép forrása: © Bundesarchiv, B323/311 )
Semmilyen lelkiismeret-furdalása nem volt, sőt, büszkén hangoztatta, hogy ő találta ki a bútorrablási akciót. A hivatal német személyzete mintegy 80 férfi és 30 női hivatalnokból és alkalmazottból állt, akik a Keleti Minisztériumhoz tartoztak. Összességében az M-akcióban több ezer ember vehetett részt. Már a lakások kiürítésében is naponta körülbelül 1500 francia munkás vett részt, 150 teherautóval. Három gyűjtőtáborban 800 zsidó kényszermunkást tartottak fogva és kaszárnyai körülmények között dolgoztatták őket. A szállításhoz számos rendőrt és munkást is mozgósítottak. 1942-től kezdve a „Nyugati Szolgálati Hivatal” aktívan működött. Már áprilisban elindultak az első szerelvények a rablott holmikkal Párizsból kelet felé. Az első raktár Németországban Kölnben volt, de a várost 1942. május 30-i bombázása után a szállítmányokat más helyekre irányították.
A hivatal jelentései szerint Párizsban például sok esetben az ún. „leltározó hivatalnokok” házról házra jártak, hogy felkutassák az elhagyott zsidó lakásokat, leltárba vegyék a berendezést, majd lepecsételjék az ajtókat. Egyedül Párizsban több mint 38 000 lakást mértek fel. Hogy elkerüljék a panaszokat és a tévedéseket, általában 2-3 hónapig érintetlenül hagyták a lakásokat, mielőtt egy tolmáccsal és rakodómunkásokkal érkező szállítási csapat megkezdte a kiürítést. A bútorokat, háztartási cikkeket, ruhákat, ágyneműt stb. hat nagy raktárban és áruházban gyűjtötték össze. Három ilyen helyszínen 800 zsidót zártak be kényszermunkára, akik SS-felügyelet alatt rendszerezték és csomagolták a tárgyakat. A csatolt műhelyekben asztalosok, szűcsök, cipészek, órások és más szakmunkások javították meg a tárgyakat, mielőtt azokat elszállították. A leggyakrabban az Aubervilliers-i raktárat használták, amely saját vasúti vágánnyal rendelkezett, és innen indultak a vonatok Németországba.
A Lévitan a harmincas évektől egy bútorokra szakosodott, zsidó tulajdonú üzlet volt, amelyet Párizs megszállásakor a németek kisajátítottak. 1942. május 30-án megkezdődött a náci Németország elleni szövetséges bombázás. A Führer elrendelte a bombatámadások által sújtott családok kártalanítását. Ennek egyik következménye a volt az M-Aktion ( más néven B-, azaz “Bútorművelet” ): a megszállt területek zsidó családjaitól elkobzott bútorok és használati tárgyak Német Birodalomba szállítása. Ennek koordinálására külön osztályt hoztak létre. Az elkobzott tárgyak összegyűjtésének központi helyszínéül Párizsban a Lévitan áruház szolgált.
Lévitan hirdetés a harmincas évek közepéről
A négyszintes épületben hatalmas mennyiségben kezdték összegyűjteni az árukat, melyek között nemcsak értékes műtárgyak, hanem teljesen hétköznapi használati tárgyak is megtalálhatók voltak, például étkészletek, játékok, lakásfelszerelési cikkek, valamint kis- és nagybútorok. Az épület három szintjén bemutatótermeket rendeztek be, ahol a Párizsban állomásozó német katonák, főként tisztek, válogathattak és vásárolhattak kedvükre. A legfelső emeleten a „dolgozók” hálóhelyiségei voltak kialakítva. Itt helyezték el azt a közel 795 zsidó „alkalmazottat” – főként nőket és iparosokat –, akiket a drancy-i gyűjtőgettóból vittek ide az „üzlet” működése alatt, amely két évig tartott. A szakemberek között voltak órások, szűcsök, szabók, akik megjavították és felújították az árukat. A begyűjtés elképesztő gyorsasággal zajlott. Ehhez 26 984 vasúti kocsit használtak fel. A bútorok és a külön kezelt értékes műtárgyak mellett 11 695 000 birodalmi márka értékű értékpapírt, valamint csaknem 2,2 millió tonna papír-, textil- és fémhulladékot is elszállítottak ipari alapanyagként.
A deportáltak éppen teherautókat rakodnak ki, amelyek zsidó tulajdonból származó holmikkal vannak megrakva. A felvétel feltehetően a párizsi 10. kerületben, a Saint-Martin elővárosi út 85–87. szám alatt működő Lévitan táborban készült az 1940-es években. ( A kép Forrása: Shoah Emlékhely, Bundesarchiv-gyűjtemény )
Egy összesítő jelentés szerint 1944. július 31-ig 69 619 zsidó lakást mértek fel, és 69 512 teljes berendezést szállítottak el bombakárosult német városokba. Ehhez 26 984 tehervagonra volt szükség. Emellett 11,7 millió birodalmi márka értékben valutát és értékpapírokat koboztak el, valamint több mint 2,1 millió kilogramm ócskavasat, hulladékpapírt és fonalalapanyagot is elvittek. A könyveket – amelyek hasznosíthatónak bizonyultak – Párizsban az Alliance Israélite Universelle épületében és egy amszterdami rendező központban gyűjtötték össze, majd legnagyobb részét a „Zsidókérdés Kutatóintézetének” ( Institut zur Erforschung der Judenfrage ) Frankfurtba, illetve Berlinen és Ratiboron keresztül más helyekre továbbították. Antwerpenben emellett számos tengerálló ládát találtak, amelyek emigránsok ingóságait tartalmazták – ezeket uszályokon szállították el. Hamburg például 45 hajórakományt kapott: összesen 27 227 tonna bútor, berendezési tárgy és ruha érkezett, bár ezt a hivatalos jelentések nem mindig tüntetik fel, és lehet, hogy más hivatalok is részt vettek a szervezésben. Eredetileg Rosenberg azt tervezte, hogy a Franciaországban lefoglalt bútorokat a keleti közigazgatási hivataloknak adja, de mivel a katonai szállítmányok túlterhelték a vasutat, a rablott holmikat tizenegy „birodalmi raktárban” gyűjtötték tartalékként, vagy közvetlenül a bombakárosultaknak adták el. Az SS-alakulatok, a Reichsbahn és a Reichspost is részesült ezekből. A kedvezményezettek között voltak hadirokkantak, sokgyermekes családok, fiatal házasok és „lovagkeresztes” katonák is, akik szintén igényt tarthattak „M-akciós juttatásra”. Részben nyilvános árveréseket is tartottak, ezeket az újságokban hirdették meg. A bevétel mindig a birodalmi költségvetésbe folyt be. Az M-akciót a náci propaganda „a szenvedő német néptársak győzelmi szempontból fontos támogatásaként” mutatta be, amely a háborús morált is erősítette azzal, hogy a bombázások sújtotta lakosság gyorsan teljes berendezésű otthonhoz jutott.
Párizs, Franciaország, kb. 1942–1943. Von Behr SS ezredes ( Oberfeldführer ), az ERR párizsi Dienststelle Westenjének vezetője a ládákba csomagolt tárgyakat vizsgálja. Figyeljük meg a háttérben látható elválasztott tereket, ahol a zsákmányolt tárgyakat válogatják és állítják ki. ( A kép forrása: © Bundesarchiv, B323/311 )
A magáncégek is profitáltak az akcióból – például a Kühne + Nagel szállítmányozási vállalat, amely a megbízások révén sikeresen kiszorította versenytársait. Johannes Beermann történész szerint a vállalat „egyértelműen és tudatosan” működött közre a zsidó vagyon eltulajdonításában, és a logisztikai lebonyolítás egyik fő haszonélvezője volt. Az egész M-Aktion tehát egy központilag irányított, szervezett és iparszerű méretű rablássorozat volt, amelynek során a náci rezsim több tízezer zsidó lakás teljes berendezését – bútorokat, háztartási eszközöket, ruházatot és egyéb használati tárgyakat – foglalt le és szállított el elsősorban Németországba, ahol a bombázások következtében otthontalanná vált lakosokat látták el belőlük. Mindez nemcsak a háborús károk enyhítését szolgálta, hanem egyben ideológiai célokat is: a német nép „erkölcsi megerősítését” és a „zsidótlanított” Nyugat-Európa demonstrálását.
Tudtad? ( történelmi érdekességek )
| Miután a lázadók 2011 októberében megölték Kadhafit, holttestét közszemlére tették, és több ezer ember láthatta. A diktátor földi maradványait ismeretlen helyen temették el, és a temetésen résztvevőknek a Koránra kellett megesküdniük, hogy megőrzik a sír helyének titkát. |
A művelet lebonyolításában több ezer ember vett részt: német hivatalnokok, francia munkások, zsidó kényszermunkások, rendőrök és katonák. A raktárakban, ahol a javakat tárolták, a zsidókat őrizték és dolgoztatták, a német állam pedig az eladott vagy elosztott javakból származó bevételt közvetlenül a birodalmi költségvetésbe irányította. A rablott holmikat bizonyos esetekben nyilvános árveréseken is értékesítették, amit a korabeli sajtó is meghirdetett. A nyereségélvezők köre széles volt: a bombázásokban otthonukat vesztett német családok, háborús rokkantak, nagycsaládosok, friss házasok, sőt magas rangú katonák, mint például a Lovagkereszttel kitüntetettek is igényt tarthattak a „M-Aktion” keretében kiosztott berendezésekre. Az egész művelet tehát egyszerre szolgált háborús célt, ideológiai programot és gazdasági érdekeket – mindezt a megszállt területek zsidó lakosságának teljes kifosztása árán.
Röviddel a második világháború befejezése után, a nyugati szövetségesek elrendelték a nemzetiszocializmus idején elkobzott, még felderíthető vagyontárgyak visszaszolgáltatását. Az amerikai és brit megszállási övezetre vonatkozóan kiadták a 59-es számú katonai kormányzati rendeletet, a francia megszállási övezetre pedig a 1947. november 10-i 120-as számú rendeletet, míg Nyugat-Berlinben a 1949. július 26-i BK/O ( 49 ) 180-as számú utasítást. E szabályozások kiterjedtek az úgynevezett M-akciók során még meglévő zsákmányra is. A német jóvátételi politika keretében ezeket a rendelkezéseket 1957-ben egységesítették a Szövetségi Visszaszolgáltatási Törvényben ( BRüG ), különösen annak 11. §-ának 1a–1d pontjaiban.
Kapcsolódó tartalom
Felhasznált források:
„Jelentés a Nyugati Hivatal 1944. augusztusi M-akciójáról” = 188-L számú dokumentum, közölve: Der Prozeß gegen die Hauptkriegsverbrecher vor dem IMT – Müncheni újranyomás, 1989, ISBN 3-7735-2527-3, XXXVIII. kötet ( = Dokumentumkötet 14 ), 25–32. oldal.
Wolfgang Dreßen: Aktion 3 érintett – Németek hasznosítják zsidó szomszédaikat. Aufbau-Verlag, Berlin, 1998, ISBN 3-351-02487-8.
Götz Aly: Hitler népállama. S. Fischer, Frankfurt am Main, 2005, ISBN 3-10-000420-5 ( Fejezet: Bürokráciamentes azonnali segítség ).
Jean-Marc Dreyfus, Sarah Gensburger: Táborok Párizsban. Austerlitz, Lévitan, Bassano, 1943. július – 1944. augusztus. Fayard, Párizs, 2003, ISBN 2-213-61707-4.
Hanns Christian Löhr: A művészet mint fegyver – A Reichsleiter Rosenberg Munkacsoport, ideológia és műkincs-rablás a „Harmadik Birodalomban”. Berlin, 2018, 83. oldal és következők, ISBN 978-3-7861-2806-9.
Margarete Rosenbohm-Plate: Holland bútorok – Külföldi bútorok – Zsidó bútorok. Oldenburger Évkönyv 103 ( 2003 ), 169–176. oldal.
Margarete Rosenbohm-Plate: Az „M-akció” „zsidó bútorainak” értékesítése 1942–1944 között a Weser Ems körzetben. In: Christina Hemken, Karl-Heinz Ziessow ( szerk. ): A totális háború árnyékában: Lopott javak, hadifogság és kényszermunka. Museumsdorf Cloppenburg, 2018, 197–221. oldal, ISBN 978-3-938061-42-8.
Christina Hemken: A Reichsleiter Rosenberg Munkacsoport és az „M-akció”. In: Christina Hemken, Karl-Heinz Ziessow (szerk. ): A totális háború árnyékában: Lopott javak, hadifogság és kényszermunka. Museumsdorf Cloppenburg, 2018, 185–196. oldal, ISBN 978-3-938061-42-8.
A cikk írásába besegített: ChatGPT ( OpenAI mesterséges intelligencia kutató laboratórium által kifejlesztett chatbot )
Hirdetés
Van véleményed? Valamit javítanál a cikkben? Vagy csak hozzászólnál?