A megszállt területek monetáris rendszere, és valutái a Harmadik Birodalomban

Hitler a II. világháborút katonai szempontból alaposan megtervezte, és felkészülten vágott bele. Legalábbis az első években ez így volt. Azonban tudta, hogy az elért “sikerek” után, a meghódított területeken egyéb feladatok is várnak majd a megszálló csapatokra. 

Az elfoglalt terülteken, fenn kellett tartani a mindennapi életet, azt ellenőrizni, felügyelni kellett. Így utólag logikusnak tűnhetne, hogy a Harmadik Birodalom elképzelései szerint, a megszállt területeken az addig forgalomban lévő fizetőeszközöket idővel, vagy azonnal ki kell vezetni. A történelemben számtalan példa volt már arra, hogy az elfoglalt, gyarmatosított területeken a megszálló ország pénzneme lesz az új fizetőeszköz,  vagy annak felügyelete alatt bocsátanak ki újat, vagy esetleg változtatásokkal ugyan, de maradhat a régi. Nos a teljes valutacseréig, nem jutottak el, mert a háborúnak 1945-ben vége lett ( és lehet nem is lett volna végső cél ). Azonban a megszállt országokban új valuták kerültek bevezetésre, ezeket a pénzeket, érméket, bankjegyeket viszonylag gyakran lehet látni aukciókon, numizmatikai boltokban. Értékük széles skálán mozog, némelyik olcsóbb, némelyik drágább, árukat inkább az állapotuk határozza meg.

Amit azonban most kiemelten bemutatnék, az egy sok esetben sikeres próbálkozás volt a Harmadik Birodalom részéről ( Németország és nem a megszállt területek számára ), ami a témához kapcsolódik.  Az első erőszakkal elfoglalt és megszállt ország, Lengyelország volt. Varsó 1939 szeptember 27.-én kapitulált. A Wehrmacht csapatai pár hét alatt bedarálták az országot. A monetáris “kísérlet” itt kezdődött meg. Már szeptemberben megalakult a Reichskreditkassen ( RKK ), vagyis a lengyel birodalmi hitelszövetkezet. Kezdetben csak a német csapatok által megszállt lengyel területeken. 1940 májusától, azonban minden megszállt területen az ő feladata volt a német csapatok és közigazgatási hatóságok fizetésének és hitelforgalmának biztosítása, és a megszállt országok pénz- és hitelrendszerének újjáépítése vagy újraindítása.

Német katonák egy szabadtéri kávézóban a holland Breda városában, 1940. május ( Forrás: Image Bank WW2 – NIOD )

Fő feladata a Reichskreditkassenscheine kibocsátása volt. Ezek a pénzek  a Wehrmacht-pénz funkciójukon túl a nemzeti valuta mellett vagy újonnan létrehozott ideiglenes nemzeti valuták mellet legális fizetőeszközök voltak a megszállt területeken. Kb úgy kell ezt elképzelni, hogy az “anyaországban” forogtak a birodalmi márkák, a cikkben szereplő kibocsátások pedig a a Birodalom megszállt területein. Ezeket a pénzeket szokták “megszállási valutáknak” nevezni. Ezek egyfajta “univerzális” valuták lettek volna, amiket a tervek szerint maguk a megszálló katonák forgattak volna bele a mindennapi kereskedelembe. Ez tulajdonképpen meg is történt, a megszállt országok kárára. Hollandiának például jelentős kára származott ebből is. A rendszer úgy működött, hogy a boltosok elfogadták ( kényszerből ) a megszálló valutát, majd azt a bankjukban holland guldenre cserélték. De végül a Holland Központi Bank finanszírozta ezeket a megszállási valutákat, “jegyeket”, mivel tulajdonképpen csak begyűjtötték őket, mert amikor elszámoltak velük a Reichskreditkassen felé, vissza nem kaptak semmit. Ez a “törvényes fizetőeszköz” ebben formában csak egy “játékpénz” volt. A háború végén pedig, a központi bankban megmaradt megszálló valuták értéke, természetesen nullára esett. Ilyen formán a háború évei alatt a megszálló német katonák Hollandiában, és sok más országban tulajdonképpen ingyen kaptak mindent!

5 Reichsmark, Reichsbanknote, ( birodalmi márka, “anyaország” ) 1942

A Reichskreditkassenscheine pénzek nem azonosak a megszállt területeken újonnan kibocsátott bankjegyekkel sem. Mint például az alábbi ukrán területen kibocsátott bankjeggyel. Lentebb majd még megpróbálom összefoglalni, még érthetőbben ( ha sikerül ), mert túlságosan “összetett” a téma, és van ami számomra sem világos egyértelműen.

5 Karbowanez, Ukrajna, 1942

Ezen túlmenően az RKK kölcsönök kibocsátásával, váltóleszámítással és giro-tranzakciókkal ( utalási ) is foglalkozott. A Reichskreditkassen főként 50 Pfennigtől 50 Reichsmarkig terjedő bankjegyeket bocsátott ki a megszállt országok számára.

50 ℛℳ, Reichskreditkassen

Működési felépítése: A Reichskreditkassen legfelsőbb hatósága az RKK felügyelőbizottsága volt, amely a Reichsbank , a birodalmi pénzügy- és gazdasági minisztériumok képviselőiből, valamint a Reichsgruppe Banken bankiroda vezetőjéből és a fegyveres erők főparancsnokságának összekötő tisztjéből állt. Oberkommando der Wehrmacht . A hitelszövetkezetek tevékenységét a Hauptverwaltung der RKK igazgatótanácsa végezte , amely a Reichsbank független szervezeti struktúrája volt. A működés javítása érdekében az igazgatóság létrehozta a nyugati terület képviselőjét, a Sonderbevollmächtigter Westet Brüsszelben , a keleti térségben pedig egy közvetítő egységet, a Verbindungsstelle Ost -ot Krakkóban. A működés újraindítását vagy a nemzeti ( azaz megszállási ) kibocsátó bankok ( például a lengyelországi Kibocsátó Bank ) létrehozását követően a hitelszövetkezeteket részben átvették ezek a bankok, vagy feloszlatták.- wikipedia.org

1939 és 1945 közötti időszakban nyomtatták a bankjegyeket ( 50 ℛ₰, 1 ℛ₰ és 1 ℛ₳, ℛ,0,2,2,2 ), a lyukas  5 ℛ₰ és 10 ℛ₰  címletű cink érméket pedig 1940-ben és 1941-ben verték. A két érméből eredetileg 100, és 250 millió darab készült volna, amiket a 7 német pénzverdében elosztva vertek volna, azonban a megkötött szerződéseket 1940 augusztusában leállították, mivel a Wehrmachtnak, amely az érméket Belgiumnak és Franciaországnak kérte, már nem volt rá szüksége. Amikor a dombornyomás leállt, csak Berlin (“A”) és München (“D”) termelt jelentős mennyiséget, de még mindig csak kis mértékben értek el az eredeti gyártási tervekhez. A többségét a fém korlátozott kínálata miatt beolvasztották, így a legtöbb verdejegy ma már meglehetősen ritka ( kivéve 1940 5 A és D, valamint 1940 10 A ).

5 és 10 Reichspfennig der Reichskreditkassen,  1940

A központi lyuk célja az volt, hogy megakadályozza a birodalmi érmékkel való összetévesztést, mert tartottak attól, hogy az érmék bejutnak a birodalmi területre, ahol azonban nem voltak fizetőeszközök. Ezért kellett őket ily módon megkülönböztetni. Ugyan így a bankjegyek sem voltak hivatalosan forgalomban az anyaországban. Ezeket a “megszállási valutákat” a helyi lakosoknak kötelező volt elfogadniuk a katonáktól, a közigazgatásban dolgozó németektől. Az átváltási arányokat központilag szabták meg, általában a háború előtti árfolyamon. A fenti fém érmék a “legsikertelenebb” megszállási valuták közé tartoztak, maguk a katonák sem szerették, illetve a helyiek is nehezen fogadták el őket.

Érdekesség: 1942 és 1944 között a a német fegyveres erők speciális birodalmi márkát ( bankjegy ),  ( katonai pénz ) bocsátottak ki önállóan. Az első kibocsátás 1 ℛ ₰, 5 ℛ ₰, 10 ℛ ₰ és 50 ℛ ₰ és 1 ℛℳ volt. Átváltási aránya: értéke 1 katonai Reichspfennig = 10 civil Reichspfennig. Ennek a sorozatnak csak az egyik oldalára volt nyomtatva. A második kibocsátású bankjegyek 1 ℛℳ, 5 ℛℳ, 10 ℛℳ és 50 ℛℳ értékben megegyeztek a közönséges német birodalmi márkával, és mindkét oldalukra nyomtattak.- wikipedia.org

1 katonai Reichsmark,  1942.

Tehát nézzük meg összefoglalva. Volt az anyaország, vagyis maga Németország. Az ott forgalomban lévő birodalmi márkák voltak a “legértékesebbek”, azonban azokat csak ott lehetett használni. Nyilván voltak aki simán elfogadták fizetésképpen más országokban is, hisz akkoriban Németországban erős valutának számítottak. Majd kiadták a “német megszállási valutákat”, ezekről olvashatsz részletesebben a cikkben. Ezek az anyaországban nem voltak forgalomban, csak a megszállt területeken “kényszerítették” rá a helyiekre.  Majd “forgalomba” kerültek a “német katonai pénzek”. Egyfajta zsoldpénz volt ez is, mint a megszállási valuták. Ezeket a pénzeket pedig átváltani lehetett helyi pénzekre, vagy a Wehrmacht saját étkezdéjében felhasználni. Ha egyben költötte el egy katona, akkor kötelező volt 10-szeres értéken beszámítani őket. Nos valahogy így nézett ki a rendszer.

Szinte teljesen új monetáris rendszerrel “kísérletezett” a Harmadik Birodalom, a pénzügyekben is kereste a kizárólag számára nyereséges megoldásokat úgy, hogy közben a megszállt területek mindennapi működését is próbálta fenntartani. Ha a témában találok még bővebb, érdekesebb vagy pontosabb információt, pótolni fogom.