Egy új régészeti kutatás átírja a középkori táplálkozásról és a kereszténység európai étkezési szokásokra gyakorolt hatásáról alkotott eddigi elképzeléseinket. Ellentétben azzal a régóta fennálló nézettel, hogy a kereszténység elterjedésével Európa-szerte felhagytak a lóhús fogyasztásával ( hipofágia ), egy friss, a középkori Magyarországon talált lótetemek elemzésén alapuló tanulmány kimutatta: a magyarok a kereszténység felvétele után még évszázadokig fogyasztották a lóhúst.
Kárpát-medencei magyar honfoglalás ( A kép forrása: © Magyar Oktatási Hivatal )
A kutatás, amely az Antiquity folyóiratban jelent meg, László Bartosiewicz ( Stockholmi Egyetem ) és Gál Erika ( HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont ) vezetésével zajlott. A kutatók több mint 500 lótetem maradványait vizsgálták meg 198 középkori magyar település szemétgödreiben, hogy felmérjék, milyen arányban fordultak elő a lócsontok az étkezési hulladékok között, így következtetve a lóhús fogyasztásának gyakoriságára. Az eredmények megkérdőjelezik azt az általános nézetet, miszerint a lóhús fogyasztásának visszaszorulása elsősorban vallási előírásokra vezethető vissza. A kutatók szerint a lóhús elutasítását a középkori kereszténység elterjedésével szokták összefüggésbe hozni, azonban mivel a lóhús fogyasztását nem tiltották egyértelműen, Európában jelentős területi eltérések figyelhetők meg e tekintetben. Bár néhány keresztény szöveg a lóevést tisztátalannak vagy éppenséggel „sátáninak” minősítette – barbár, nem keresztény népekkel társítva azt –, nem létezett olyan egyértelmű tilalom, mint például a zsidó vagy az iszlám vallás előírásai esetében. A hipofágiához való viszony tehát térben és időben is változott. Magyarországon a régészeti leletek arról tanúskodnak, hogy a lóhús még jóval az I. ( Szent ) István-féle államalapítás és keresztény térítés után is a mindennapi étrend része maradt.
Az ír királyi ceremónia tizenharmadik század eleji ábrázolása a Topographia Hibernicából, Giraldus Cambrensistől ( British Library Royal MS 13 B. VIII f. 28v; a Creative Commons CC0 1.0 licence alatt reprodukálva ).
A vidéki közösségek őrizték meg leginkább a lóhús fogyasztásának hagyományát
A kutatás különösen a vidéki társadalomban mutatta ki a lóhús továbbélő fogyasztását: egyes településeken a szemétgödrökből előkerült állatcsontok közel harmadát lócsontok tették ki. Ilyen magas arány arra utal, hogy a lóhús még a 13. században is rendszeres tápláléknak számított. A tanulmány készítői szerint a valódi fordulópontot nem vallási okok, hanem a tatárjárás ( 1241–1242 ) okozta súlyos társadalmi-gazdasági katasztrófa jelentette. A mongol invázió következtében Magyarország lakosságának 40–50%-a elpusztult, és gyakorlatilag megsemmisült a korábbi agrár- és pásztorgazdaság. A korábban bőséges lóállomány megfogyatkozott, a túlélő lovakat inkább hadászati célokra vagy szállításra használták, nem pedig élelemként.
„A lovak értékes hadizsákmánynak számítottak, és a megmaradt állomány feltehetőleg más célokra vált keresetté, mint az étkezés” – írták a szerzők.
Tudtad? ( történelmi érdekességek )
| Bábel tornya valóban létezett, de senki sem tudja, miért. A tudósok úgy vélik, hogy Bábel tornya nem csak egy mítosz. Legendáját összekötik az ókori Mezopotámiában lévő magas torony tempomok, az úgynevezett zikkuratok építésének hagyományával. Hogy ezeket az építményeket milyen célból hozták létre, azt máig nem tudni. A legmagasabb zikkurat Babilonban volt. Etemenankinak hívták, ami azt jelenti: "a ház, ahol az ég találkozik a földdel". A legenda szerint magassága elérte a 91 métert, de a tudósok arra a következtetésre jutottak, hogy a szerkezet nem lehetett magasabb 66 méternél. |
Tizennegyedik század előtti, Árpád-kori leletegyüttesek a mai Magyarország határain belül. Szintén látható Bajča ( Szlovákia ) és Nagyvárad ( Románia ) ( A kép forrása: a szerzők ábrája )
A tatárjárás után megváltoztak az étkezési szokások
A tatárjárást követően IV. Béla király nyugati telepeseket hívott be az elnéptelenedett területekre. Az újonnan érkezők étkezési szokásai különböztek a helyiekétől: a nomád-pásztori életmódot folytató, lóhúsra is támaszkodó őslakossággal szemben az új telepesek városiasabb szemléletűek voltak, és inkább sertést tenyésztettek, amely jobban illeszkedett az állandó földműveléshez. Ezek a demográfiai és gazdasági változások jelentősen átalakították az étkezési hagyományokat is.
A lóhúsfogyasztás Európa más részein is hosszabb ideig fennmaradt
Más európai példák is mutatják a helyzet összetettségét: például Izlandon a 12. századig elterjedt maradt a lóevés az alsóbb néprétegek körében, míg Norvégiában Olaf Tryggvason királyt a pogányok „lóevőként” gúnyolták – jól mutatva, hogy az étkezés miként vált a vallási és társadalmi identitás eszközévé. A kutatók szerint Magyarországon nem üldözték vallási alapon a lóhús fogyasztását, sokkal inkább a háborúk, a migráció és a mezőgazdasági szerkezetváltás alakította át a táplálkozási szokásokat.
Lóféle jobb combcsontjának szilánkja a török kori dombóvári Gólyavár erődjéből. Figyeljük meg a vágásnyomot a harmadlagos tompor alatt ( A kép forrása: Gál Erika, Bartosiewicz & Gál, Antiquity ( 2025 ) )
„A lóevés barbársággal való azonosítása már az ókor óta létezik” – írták a kutatók. „Ezek az ‘elidegenítő’ toposzok leginkább olyan forrásokban jelennek meg, amelyek sokszor évszázadokkal később íródtak, és inkább a múlt negatív általánosítását tükrözik, mintsem a történeti valóságot.”
A tanulmány végkövetkeztetése szerint az étkezési szokások – különösen a lóhús fogyasztása – sokkal inkább a környezeti, politikai és kulturális sajátosságokon alapultak, semmint egyértelmű vallási előírásokon.
Hirdetés
