A magyar történelem egyik legizgalmasabb kérdésére kaphatunk választ: hamarosan fény derülhet a hunok származására!

A HistoGenes projekt keretében dolgozó nemzetközi kutatócsoport genetikai elemzéssel igazolta, hogy az európai hun korszak egyes személyei közvetlen kapcsolatba hozhatók az ázsiai Hun Birodalom néhány magas rangú tagjával. Ez a felfedezés jelentős, mivel eddig elsősorban nyelvészeti és történeti bizonyítékok alapján feltételezték az összefüggést az ázsiai hunok ( másképpen Xiongnu vagy hsziungnu ) és az Európában megjelenő hunok között, de konkrét biológiai kapcsolatra nem volt közvetlen bizonyíték. A kutatás azonban egyúttal arra is rávilágított, hogy a Kárpát-medencében a hunok megjelenése után nem alakult ki nagyobb, homogén ázsiai eredetű közösség, hiszen a teljes népességnek mindössze hét százaléka mutatott kelet-ázsiai genetikai jegyeket.

Az újonnan érkező népcsoportok eredete meglehetősen vegyes volt, ami arra utal, hogy a hun korszakban jelentős mértékű keveredés zajlott a különböző kulturális és etnikai hátterű közösségek között. A hunok a 370-es években lépték át a Volgát, és viszonylag rövid idő alatt létrehozták Európa egyik legbefolyásosabb nomád birodalmát. A kutatók régóta keresik a választ arra, hogy pontosan milyen kapcsolat állhatott fenn az ázsiai hunok és az európai hunok között, miközben a népnév egyezését a történeti szakirodalomban széles körben elfogadják. Az ázsiai Hun Birodalom azonban Kr. u. 100 körül felbomlott, így több mint 250 év telt el azelőtt, hogy a hunok Európában ismét felbukkantak. Ez a hosszú időszak komoly kihívást jelentett annak vizsgálatában, hogy vajon léteztek-e olyan DNS-vonalak, amelyek ezt az időbeli szakadékot áthidalták. A kutatás során 370 olyan személy genetikai állományát elemezték, akik a Kr. e. 2. század és a Kr. u. 6. század között éltek, három nagy földrajzi régióban: Belső-Ázsiában, a mongol sztyeppéken és Közép-Ázsia különböző területein, valamint a Kárpát-medencében. A vizsgálatba 35 újonnan elemzett mintát is bevontak Magyarországról és Kazahsztán keleti részéről. A kutatók figyelembe vették a Kárpát-medence teljes, eddig megismert 4–6. századi népességét, így a vizsgálatban szerepeltek sztyeppei jellegzetességeket hordozó egyedi temetkezések, valamint olyan közösségi sírhelyek, amelyek a helyi késő szarmata vagy a Gepida Királyság kultúrájába illeszkedtek.

A magyarországi pusztataskonyi hun kori temetkezésben talált koponyamódosult női koponya, amely közvetlenül a mongóliai hsziongnu elit temetkezésekhez köthető. ( A kép forrása: Hajdu Tamás, ELTE )

Az eredmények azt mutatták, hogy a hunok megjelenése után nem jött létre nagyobb létszámú, genetikailag homogén ázsiai vagy sztyeppei eredetű népesség a Kárpát-medencében. Az itt élő emberek túlnyomó többsége helyi vagy vegyes eredetű volt, és csupán hét százalékuk mutatta egyértelmű kelet-ázsiai származás genetikai nyomait. Azonosítottak azonban egy jól elkülöníthető, ám kisszámú csoportot, amely szoros kapcsolatban állt az ázsiai hunokkal, és régészetileg is gyakran a sztyeppei jellegű temetkezésekhez tartozott. A kutatók a genealógiai kapcsolatok újfajta összehasonlításával jutottak erre a megállapításra: az egyes személyek közös DNS-szegmenseinek elemzésével ( IBD, azaz identity-by-descent módszer ) sikerült kimutatni, hogy néhány magyarországi egyén közvetlen biológiai kapcsolatban állt az ázsiai Hun Birodalom késői időszakából származó magas rangú személyekkel. A vizsgált magyarországi minták közül különösen figyelemre méltó, hogy a Budapesten, Zuglóban feltárt férfi, valamint a Tiszagyendán és Tiszabura-Pusztataskonyon eltemetett nők, továbbá az erdélyi Marosszentgyörgy és Kecskemét térségében talált férfiak DNS-e egyértelmű genetikai egyezést mutatott a mongóliai hsziungnu előkelőségekkel. Különösen jelentős felfedezés, hogy egy magyarországi személy közvetlen genetikai rokonságban állt egy olyan ázsiai hun előkelővel, aki Mongólia legnagyobb ismert hun kori temetkezési helyén, a Gol Mod 2 lelőhely 1. sírjában nyugodott. A felfedezések megerősítik, hogy az európai hunok közül néhány személy közvetlenül az ázsiai hunok leszármazottja volt, és származásukat egészen a mongol sztyeppéken nyugvó hsziungnu előkelőségekig lehet visszavezetni. Ugyanakkor az is egyértelművé vált, hogy a hun kori népesség genetikailag rendkívül sokszínű volt, és a Hun Birodalomba számos különböző eurázsiai csoport beolvadt. A genetikai és régészeti bizonyítékok azt sugallják, hogy a hunok térségbe érkezése nem egyetlen, nagy népvándorlási hullámban zajlott, hanem kisebb csoportok folyamatos mozgása és keveredése révén.

Két arany fülbevaló, amit egy hun kori temetkezésben találtak, Pusztataskonyban ( A kép forrása: A. Király András, ELTE )

Az is kiderült, hogy még a sztyeppei jellegzetességeket mutató temetkezések esetében is rendkívül változatos genetikai hátterű emberekről van szó, hiszen köztük keleti szarmaták és kaukázusi eredetű személyek is megtalálhatók voltak. A kutatás arra is rávilágított, hogy bár a hunok genetikai öröksége a későbbi korokban már kisebb mértékben volt jelen, a hun kori népesség bizonyos genetikai nyomai tovább éltek a Gepida Királyság időszakában is. Az eredmények arra is utalnak, hogy a hunok Európába érkezése eltérhetett az avarok megjelenésétől. Az avarok mindössze néhány évvel azután, hogy belső-ázsiai birodalmuk összeomlott a türkök támadása következtében, már új otthonra találtak a Kárpát-medencében, és genetikailag nagy arányban megőrizték kelet-ázsiai örökségüket egészen uralmuk végéig. A hunok esetében viszont a birodalom létrehozása sok generációval később történt meg, és eközben számos más eurázsiai csoport beolvadt a hun közösségbe, ami hozzájárult a genetikai sokszínűséghez. Noha a hunok politikailag jelentős átalakulásokat hoztak Európában, genetikai nyomuk összességében korlátozott maradt. A kutatás szélesebb perspektívából azt is bemutatja, hogy a legmodernebb genetikai vizsgálatok hogyan segíthetnek feloldani a múltbeli népmozgásokkal és népcsoportok eredetével kapcsolatos évszázados vitákat. A most feltárt biológiai kapcsolatok megerősítik, hogy létezett közvetlen kapcsolat az európai hunok, az eurázsiai sztyeppék és az ázsiai Hun Birodalom között, ami hozzájárul a Kelet- és Nyugat-Eurázsiát a múltban összekötő dinamikus hálózatok jobb megértéséhez. A kutatási projekt az Európai Unió Horizont 2020 programjának keretében, az Európai Kutatási Tanács ( ERC ) támogatásával valósult meg.

A tanulmány, amely az amerikai Proceedings of the National Academy of Sciences ( PNAS ) folyóiratban jelent meg, első szerzői Guido Alberto Gnecchi-Ruscone ( MPI EVA ) és Rácz Zsófia ( ELTE BTK ), míg a kutatás vezetője Vida Tivadar az ELTE-ről. Az ELTE TTK Embertani Tanszékének munkatársai, Szeniczey Tamás és Hajdu Tamás szintén részt vettek a kutatásban.