A Balaton csak egy “pocsolya” az egykori tengerhez képest, ami egész Magyarországot borította!

A Balaton partjaihoz szorosan hozzátartoznak a látványos magaspartok, amelyek Tihanytól egészen Fonyódig húzódnak, helyenként elérve a 80 méteres magasságot is. A legtöbben ezeket löszfalaknak gondolják, ám valójában sokkal régebbi eredetű képződményekről van szó. A tihanyi, kenesei és akarattyai partfalak nem a jégkorszak szélfútta porából származnak, hanem egy ősi tó, a Pannon-tó ( tenger ) üledékeiből épültek fel. E hatalmas tó valaha az egész Kárpát-medencét kitöltötte, és a mai Balaton partjainak földtani múltját is meghatározta.

A Pannon-tó története több mint 10 millió évvel ezelőtt kezdődött. Az oligocén korban az egykori Tethys-óceánból a kontinensek közeledése miatt levált egy tengerág, a Paratethys, amely a mai Franciaországtól egészen a Kaszpi-tóig terjedt. A későbbi miocén korban, körülbelül 11 millió éve, a Kárpátok kiemelkedésével a Paratethys nyugati része elszigetelődött, és ebből alakult ki a Pannon-tó. Kezdetben sós vizű beltenger volt, de a környező hegyekből beömlő folyók vize fokozatosan felhígította, így lassan édesvízi tóvá vált.

A miocén időszakban a Paratethys tenger kiemelkedő hegységek által elzárt, elszigetelt mellékmedencéi ( Müller P. és munkatársai nyomán készült illusztráció )

A tó területe legnagyobb kiterjedése idején meghaladta a 250 ezer négyzetkilométert, mélysége pedig helyenként az ezer métert is elérte. A Pannon-tóba északról és nyugatról hatalmas folyók ömlöttek, amelyek deltákat építettek. Körülbelül 8–9 millió évvel ezelőtt ezek a delták elérték a mai Balaton térségét. A part mentén sekély, hullámveréses vizekben, mocsaras öblökben rakódtak le azok az üledékek, amelyekből később a mai magaspartok kialakultak. E rétegek váltakozóan tartalmaznak világos finomhomokot és kőzetlisztet, valamint sötétebb, szerves anyagban gazdag agyagokat, amelyek egykor mocsári környezetben ülepedtek le. Az üledékciklusok jól tanulmányozhatók például Tihany Fehérpartján, Balatonkenesén vagy Akarattyán, ahol az ősi tavi rétegek ma is látványosan tárulnak fel. A megkövült hullámfodrok a rétegek felszínén ma is megfigyelhetők – ezek ugyanazokat a mintázatokat őrzik, amelyeket a mai Balaton sekély vizében is láthatunk, mielőtt a hullámok felkeverik az iszapot. Aki a déli parton jár, például Fonyódnál, a partfalban jól felismerheti a Pannon-tavat feltöltő folyók egykori hordalékait, sőt a homokrétegek közé záródott kagylómaradványokat is.

A Pannon-tenger egykori kiterjedése ( A kép forrása: commons.wikimedia.org )

A Tihanyi-félsziget déli részén szintén különleges feltárások figyelhetők meg: a sötét agyagrétegek közé települt finom homokfodrok és kagylóhéjak arról tanúskodnak, hogy az egykori tó vizét gyakran viharok borzolták. Az itteni kőzetek nemcsak földtani szempontból érdekesek, hanem legendák is fűződnek hozzájuk. A legismertebb közülük a „balatoni kecskekörmök” története. A néphagyomány szerint egy aranyszőrű kecskenyáj pusztult el a tóban, és az ő körmeiket sodorja partra a víz. Valójában ezek a Pannon-tóban élt kagylófaj, a Congeria ungulacaprae lekopott héjdarabjai. A partomlások és a hullámverés révén ezek a kagylóhéjak kiszabadultak az üledékből, és máig megtalálhatók a tóparton, különösen Tihany Gödrös részén.A földtani folyamatok eredményeként a Pannon-tó mintegy 9 millió évig létezett, mielőtt a környező területek kiemelkedése és a folyók feltöltő hatása miatt fokozatosan eltűnt. Vize végül lefolyást talált, és helyét a későbbi ősi folyók, majd a mai vízrendszer – köztük a Balaton – foglalta el. A tó medrében több kilométer vastag üledékréteg halmozódott fel, amely ma is fontos része a Kárpát-medence földtani szerkezetének.

„Balatoni kecskekörmök” ( A kép forrása: csodalatosbalaton.hu )

A Balaton magaspartjai tehát nem csupán a tó egyik legszebb látványosságai, hanem időkapuk is, amelyek a több millió éves földtörténeti múltba engednek betekintést. A tihanyi, kenesei és fonyódi partfalak rétegeiben ott őrződik a hajdani Pannon-tó története, amely valaha egész Közép-Európát meghatározta. A „balatoni kecskekörmök” legendája így a népi képzeletben él tovább, de valódi gyökerei a Föld több millió éves történetébe nyúlnak vissza – emlékeztetve arra, hogy a Balaton és környéke nemcsak természeti szépségében, hanem földtani örökségében is egyedülálló.