Tudtad? ( történelmi érdekességek )

Oroszországban kifogyott a vodka a második világháború végének ünneplésekor. A háború befejeztével az emberek elözönlötték az utcákat, és addig buliztak, amíg a nemzet összes vodkatartaléka el nem fogyott.
Posted in

100 évvel ezelőtt fedezték fel Tutanhamon fáraó sírját. Ennek állít emléket ez a gyönyörű arany emlékérme!

Tutanhamon fáraó évezredeken át háborítatlanul feküdt, mígnem 100 évvel ezelőtt Howard Carter régész felfedezte 3500 éves sírját.

Tutanhamon (másik elterjedt írásmód szerint Tutankhamon, uralkodói nevén Nebheperuré; i. e. 1342 körül – i. e. 1324) az ókori Egyiptom XVIII. dinasztiájának egyik utolsó fáraója, egyes feltételezések szerint Ehnaton fia. Mivel fiatalon került trónra, helyette más nagy hatalmú személyek, mint Ay és Horemheb irányították az országot. Uralma alatt kezdődött Egyiptom Amarna-reform utáni restaurációja. Történelmi szempontból mérsékelten fontos uralkodó volt. Hírneve nagyrészt annak köszönhető, hogy sírja, a Királyok völgye 62, amit 1922-ben tártak fel Howard Carter vezetésével, az egyetlen teljes épségben megmaradt fáraósír, az egyetemes régészet legnagyobb szenzációja. Múmiája most is ott található, kincsei az Egyiptomi Régiségek Múzeumába kerültek Kairóba. Aranymaszkja, valamint kincsei közül jó néhány világszerte ismert műtárgy és az ókori egyiptomi mesterek rendkívüli tudományát bizonyítják.- wikipedia.org

A perthi pénzverde ( Ausztrália )  0,9999-es értékű, 100 dolláros finom aranyérméje a felfedezés századik évfordulójának állít emléket. A fiatal fáraó és az őt eltemetett látványos kincsek világszerte szenzációvá váltak. Valószínűleg nem létezik más műtárgy, amely annyira megtestesíti Tutanhamon fáraót a közvélemény képzeletében, mint a tömör arany halotti maszkja. A tuvalui érme előlapján II. Erzsébet királynő látható. A hátoldalán Tutanhamon halotti maszkja látható egy hivatalos fényképről készült másolat formájában.  A tervező Natasha Muhl. Az érme Tuvalu szigetén, érvényes fizetőeszköz.

 

Tudtad? ( történelmi érdekességek )

A neolitikus Európában élők már hatezer évvel ezelőtt is használtak rágógumit amely nyírfakéregből készült kátrányból állt, és szájápolásra, illetve fogtömésre is alkalmazták. Az ősi maják és aztékok a sapodilla fából készült chicle-t rágcsálták, előbbiek az éhség és szomjúság csökkentésére, utóbbiak pedig főként nők és gyermekek számára engedélyezték a rágást. Az első kereskedelmi forgalomba hozott rágógumit John B. Curtis alkotta meg 1848-ban, amely a lucfenyő gyantáján alapult. Később, az 1860-as években Thomas Adams kísérletei járultak hozzá a modern rágógumi megszületéséhez. A chicle alapanyagú rágógumi a 20. század közepéig dominált, míg az 1920-as években az Egyesült Államokban évi 105 rágógumit fogyasztottak fejenként. William Wrigley a rágógumival lett gazdag, 1893-ban piacra dobott „Wrigley’s Juicy Fruit” és „Wrigley’s Spearmint” márkái máig elérhetők. A buborékfújható rágógumit Frank H. Fleer vezette be 1906-ban, ami szórakoztatóvá tette a rágózást. A rágógumi világszerte a második világháború idején vált népszerűvé, amikor az amerikai katonák élelmiszercsomagjaiban szereplő rágót elcserélték helyi ételekre.

Hasonló témában kiadásra került még ( 2000 db ) 2 unciás ezüst kivitelben is emlékérme. Erről a itt találhatsz információkat.

Hirdetés